Külföld

A kurdok az Iszlám Állam erősödésére figyelmeztettek, időzített bombát emlegetnek

rtl.hurtl.hu

2024. március 23. 20:40

A Szíriai Demokratikus Erő arra figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam alvósejtjei révén erősödik, a táborukban pedig a terroristák újabb nemzedékét nevelik.

Figyelmeztetést tett közzé a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erő (SDF) annak alkalmából, hogy most van 5 éve, hogy felszabadították a kelet-szíriai Baghouz falut, ami az Iszlám Állam (IS) utolsó olyan települése volt, amit a terroristák uraltak – írja az Apnews.

„Baghouz felszabadítása kulcsfontosságú pillanatot jelentett. Erőink milliókat szabadítottak meg a szervezet terrorja alól, megvédve nemcsak a régiónkat, hanem a világot is a barbárságától” – közölte az SDF. A nyilatkozat pár órával később jött ki, hogy az Iszlám Állam vállalta a moszkvai terrortámadásért a felelősséget.

Ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy veresége ellenére az IS alvó sejtjei és a hozzá tartozó szervezetek Ázsiában és Afrikában még mindig követnek el támadásokat, akárcsak Szíriában és a szomszédos Irakban is.

Az SDF szerint az IS alvó sejtjei révén igyekszik újjáépíteni magát, és arra törekszik, hogy visszaszerezze az ellenőrzést egyes területek felett. A szervezet mintegy 10 ezer elfogott IS-harcost tart fogva Északkelet-Szíriában, mintegy két tucat fogolytáborban, köztük 2 ezer külföldit, akiket nem tudtak hazatoloncolni. Az Egyesült Államok által támogatott kurdok felügyelik az IS harcosainak mintegy 45 ezer családtagját is, főként nőket és gyerekeket az al-Hol táborban.

Az SDF azt írta, komoly az aggodalom az IS-gyerekek miatt, akik terrorizmussal fertőzött környezetben kapják a szervezet tanításait, úgy vélik, egy időzített bomba a tábor és fel kellene számolni, de ez globális megoldást igényel.

Nyitókép: Reuters/Goran Tomasevic

#Külföld#iszlám állam#kurdok#szíriai demokratikus erő#sdf

Címlapról ajánljuk