Külföld

Lelakatolt gyerekcsontvázat találtak Lengyelországban, így akarták megakadályozni „a feltámadását”

rtl.hurtl.hu

2023. október 31. 15:37

Vámpírnak hihették a gyermeket. Tavaly ilyenkor egy lelakatolt női holttestet is kiástak onnan a régészek. 

Egy 17. századi gyermek maradványait találták egy sírba lakatolva Lengyelországban, a feltételezések szerint azért, hogy megakadályozzák a feltámadását – írja a Sky News

A régészek egy arccal lefelé eltemetett hat-hét éves gyermek holttestét tárták fel, a lába alatt egy háromszögletű vaslakattal. Úgy vélik, hogy az északi Pien faluban talált holttestet azért temették el így, mert attól tartottak, hogy vámpírként természetfeletti erővel bír.

A lelet ugyanarról a helyről származik, ahol egy évvel ezelőtt egy nő maradványait találták meg, nyakában sarlóval, lábán pedig háromszög alakú lakattal. 

Dariusz Polinski professzor, a toruni Nicolas Copernicus Egyetem középkori temetkezéseket kutató szakembere elmondta: „Ez a temető az elvetett emberek temetője, akiket minden bizonnyal féltek a haláluk után, és talán életük során is... akikről azt gyanították, hogy tisztátalan erőkkel állnak kapcsolatban, akik valamilyen módon másképp viselkedtek.”

Polinski szerint attól tarthattak, hogy a gyerek felül, kilép a sírból és élő emberekkel táplálkozik. Hozzátette, hogy megelőzésként számos sírban kövek is voltak a holttesteken, például a könyökeiken, a gégéjükön vagy a nyakukon. 

Nyitóképünk (illusztráció): turk_stock_photographer

#Külföld#lengyelország#vámpír#holttest#csontváz#gyerek#természetfölötti erők

Címlapról ajánljuk