Külföld

Európa már arra készülne, hogy az Egyesült Államok kihátrál Ukrajna mögül?

rtl.hurtl.hu

2023. október 3. 9:12

Azt pedzegetik, hogy Amerika kiugorhat-e Ukrajna mögül.

A Politico arról írt cikket, hogy az egységes, Ukrajna mögött álló Nyugat képe soha nem látszott olyan töredezettnek mint most. A lap szerint Kijevnek nincs más választása, el kell viselniük azt a teszetoszaságot, amit egyes európai államok tanúsítanak az ukrán gabona kérdésében.

Szinte azzal egy időben, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Washingtonba látogatott, hogy további támogatásokról tárgyaljon, a kongresszusban a republikánusok azért küzdenek nyílt sisakkal, hogy az Egyesült Államok ne nyújtson több segítséget Kijevnek.

A cikk megemlíti, hogy a republikánusok mellett a szlovák, a magyar és a lengyel kormány is világossá tette, hogy nem támogatják minden körülmények között Ukrajnát. Európában a vízválasztó az ukrán gabona lett, e kapcsán az addig teljes mellszélességgel Ukrajna mellett álló lengyelek is változtattak az álláspontukon. Lengyelország emellett azt is bejelentette, hogy nem szállítanak több fegyvert Ukrajnának, mert előbb a saját országukat akarják felfegyverezni, majd később azért annyit puhítottak ezen, hogy használt fegyvereket küldeni fognak, amennyiben nincsen azokra szükségük. A Politico szerint ezek a szinte egyszerre történő változások figyelmeztető jelek lehetnek a jövőre nézve.

Az üzenet, hogy az Egyesült Államok és Európa kitart Kijev mellett – bármi is történjen – kezd üresen csengeni

– olvasható a cikkben, amelyben megjegyzik: Ukrajna jövője, biztonsága és területi integritása továbbra is nagymértékben függ a nyugati támogatásoktól. A 2024-re tervezett költségvetés szerint Ukrajna a következő évben 42,8 milliárd dollárt vár nemzetközi adományozóktól, ennek az összegnek a nagy része az Egyesült Államokból érkezne.

Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter júniusban azt mondta a Politicónak, hogy az Egyesült Államoknak „lépnie kell, és legalább középtávú segítséget kell nyújtania Ukrajnának”.

Nincs sok politikai vita Ukrajna pénzügyi támogatását illetően, de összességében nagyon nehéz ügyről beszélünk, amivel kapcsolatban nagyon nehéz megjósolni, hogy mi fog történni

– mondta egy neve elhallgatását kérő EU-s diplomata.

A cikkben kitérnek Orbán Viktorra és a magyar kormányra is. Magyarország kapcsán megjegyzik, hogy Orbán addig nem hajlandó megszavazni Ukrajnának járó juttatásokat, amíg Kijev nem hajlandó kiemelten foglalkozni az országban élő magyar kisebbségek ügyével.

A magyar kormány kritikusai ezt az álláspontot taktikai vétónak minősítik, amelynek a valós célja azoknak a forrásoknak a felszabadítása, amelyeket Brüsszel a jogállamiságról szóló vita miatt visszatart Budapesttől.

A cikk felveti, hogy ezek az események egy nagy átrendeződésnek lehetnek a részei. Mi van, ha ezek a helyezkedések annak a jelei, hogy az Egyesült Államok éppen arra készül, hogy elengedje Ukrajna kezét? A lapnak nyilatkozó diplomata szerint ez az eshetőség mindenkinek ott van a fejében, de nem valószínű, hogy belátható időn belül bekövetkezik.

Nyitókép: Julia Nikhinson/MTI/EPA/Consolidated News Photos pool

#Külföld#orosz-ukrán háború#Politico#amerika#magyarország#lengyelország#szlovákia#gabona#import#ukrajna

Címlapról ajánljuk