Külföld

Sara Sharif édesanyja alig ismert rá 10 éves lánya holttestére

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 6. 13:45

 Sara sebei arra utalnak, hogy már régóta bántalmazhatták a kislányt.

Mint arról beszámoltunk, a 10 éves Sara Sharifot holtan találták az angliai Wokingban, miután augusztus 10-én az apja, Urfan Sharif Pakisztánból értesítette a hatóságokat.

Sara Sharif nagybátyja, Imran Sharif vallomása szerint a 10 éves unokahúga leesett a lépcsőn, így tört el a nyaka. 

A kórbonctani vizsgálat kimutatta, hogy Sara súlyos sérüléseket szenvedett, a sebek arra utalnak, hogy már régóta bántalmazhatták a kislányt.

A gyerek az apjával és apja partnerével, Beinash Batoollal élt. 

Sara édesanyja, Olga Sharif azt nyilatkozta, hogy alig ismert rá a lánya holttestére, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, írja a Guardian.

Az arca egyik oldala feldagadt, a másik tele volt horzsolással. Még most is, ha behunyom a szemem, látom, hogy nézett ki a kislányom

– mondta az anya.

Olga Sharif elmondása szerint 2015-ben vált el a férjétől. 2019-ig Sara és a testvére vele éltek, de a bíróság úgy határozott, hogy a gyerekeknek az apjukkal kell élniük. Kezdetben az anya láthatta a gyerekeit, ám egy idő múltán a mostohaanya azt mondta neki, ne jöjjön többé, a gyerekek nem akarják látni.


Nyitókép: Aaron Chown/PA Images via Getty Images

#Külföld#sara sharif#holttest#gyerekgyilkosság#pakisztán#emberölés

Címlapról ajánljuk