Külföld

Zelenszkij mindenkit kirúgott, repült az összes megyei sorozóbizottság vezetője

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 11. 17:57

Az indoklás szerint ezt a rendszert olyan szakembereknek kell irányítani, akik tudják, mi a háború.

Felmentik az összes regionális sorozóbizottság vezetőjét Ukrajnában – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) erről szóló döntését ismertetve a Facebookon, vette észre az MTI.

Leváltjuk az összes megyei sorozóbizottság vezetőjét. Ezt a rendszert olyan embereknek kell irányítaniuk, akik pontosan tudják, mi a háború, és hogy a háború alatti cinizmus és vesztegetés miért hazaárulás

– hangsúlyozta az államfő. Hozzátette, hogy olyan katonákat tart alkalmasnak erre a pozícióra, akik megjárták a frontot, illetve a frontszolgálat közben hadirokkanttá váltak.

Közölte, hogy Valerij Zaluzsnijnak, az ukrán hadsereg főparancsnokának végre kell hajtania a védelmi tanács erről szóló döntését, a sorozóbizottságok új vezetőit pedig még kinevezésük előtt átvilágítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat.

Zelenszkij a július 23-i haditanácsülésen sürgősséggel elrendelte az összes ukrajnai sorozóbizottság vezetőjének átvilágítását, és már akkor személyi döntéseket is kilátásba helyezett. A döntés előzménye az volt, hogy számos esetben a bizottságok vezetői által elkövetett korrupciós visszaélésekre derült fény, főként olyan esetekre, hogy kenőpénzért segítettek hadköteleseknek elkerülni a behívást.

Nyitókép: Petr David Josek / AP / MTI

 

#Külföld#orosz-ukrán háború#Volodimir Zelenszkij#kirúgás#megye#vezető#sorozóbizottság

Címlapról ajánljuk