Külföld

Szervezkednek a román nacionalisták Orbán Viktor szombati tusványosi beszédére

rtl.hurtl.hu

2023. július 17. 15:20

Azt ígérik, nem fognak kiabálni, csak román zászlókat lengetnek.

Román nacionalisták szervezkednek Orbán Viktor tusványosi beszédére – írja a kolozsvári Transtelex.

Az Ortodox Testvériség nevű szervezet videót tett közzé, melyben vezetőjük, Dan Grăjdeanu arra biztatta az embereket, hogy „ne legyenek gyávák”, menjenek Tusnádfürdőre július 22-én, szombaton, amikor Orbán Viktor beszédet tart és lengessenek román zászlókat, megüzenve, hogy „Erdély mindörökre román föld marad”.

Az Ortodox Testvériség nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az úzvölgyi katonatemetőben 150 fakeresztet állítottak annak ellenére, hogy korábban eltávolították onnan a törvénytelenül felállított betonkereszteket.

Mint a Transtelex írta, a temetőt korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozta, a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon, de Dormánfalva önkormányzata 2019-ben saját közvagyonává nyilvánította és önkényesen román parcellát alakított ki. Négy éve több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a parcella felszentelésére, amit a székelyek élőlánccal próbáltak megakadályozni.

Ezt követően az illetékes hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akiknek nevét a ceremónián felolvasták.

Grăjdeanu közölte: békét szeretnének, ezért nem fognak kiabálni, nem csinálnak semmi mást, csak román zászlókat lengetnek.

Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szervezet vezetője is csatlakozott a felhíváshoz. Közölte:

szombaton Tusnádfürdőn szükségünk lesz a román karokra, amelyek Orbán Viktor elé tartják a zászlókat.

Tîrnoveanu volt az, aki tavaly egy társával együtt „Valami örök: Erdély román föld!” feliratú transzparenst tartott fel Orbán Viktor tusványosi beszéde alatt. A biztonságiak kikísérték őket, ekkor mondta a miniszterelnök, hogy „csak olyan udvariasan, mint a rendőrök a budapesti hidakon a narkósokkal”, amivel a katatörvény módosítása ellen tüntetőket inszinuálta.

Nyitókép (archív): MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

#Külföld#tusványos#tusnádfürdő#orbán viktor#románia#nacionalizmus

Címlapról ajánljuk