Külföld

Egy kétgyermekes építész lehet a Long Island-i sorozatgyilkos

rtl.hurtl.hu

2023. július 15. 7:31

11 áldozat ügyében nyomoztak, 13 évnyi nyomozás vezetett az 59 éves férfi letartóztatásához.

Három nő meggyilkolása miatt helyezték vád alá pénteken azt a férfit, akit 13 év nyomozómunka után tartóztattak le a Long Island-i gyilkosságsorozat gyanúsítottjaként, írja az MTI.

Rex Heuermannt, egy 59 éves, kétgyermekes családapát csütörtök esti letartóztatása után pénteken állították bíróság elé, ahol ügyvédje útján ártatlannak mondta magát. Az ügyvéd annyit közölt, hogy ügyfele azt állította neki, „nem ő tette”. A bíró ugyanakkor a feltételezett cselekmény „szélsőségesen elfajult” jellege miatt óvadék nélküli őrizetet rendelt el.

A férfit három nő meggyilkolásával vádolták meg, és egy negyedik gyilkosság esetében megalapozott a gyanú ellene; 2007 és 2010 között eltűnt áldozatokról van szó, akik esetében nagy valószínűséggel megállapították, hogy azonos elkövetőről van szó, a többi között az elkövetés és az áldozatok elrejtésének módja miatt.

A hatóságok ugyanakkor összesen tizenegy áldozat ügyében nyomoztak, akik maradványait 2010-ben és 2011-ben a New Yorkhoz közeli Long Islanden egymáshoz közel, Gilgo Beach település környékén találták meg elrejtve. Az áldozatok többsége férfiaknak nyújtott szolgáltatásokból élő fiatal nő volt, de egy kisgyermek és egy férfi maradványai is előkerültek.

Idén márciusban a nyomozók Mannhattanben a Heuermann által kidobott pizzásdobozból jutottak DNS-mintához, amely megegyezett az egyik áldozaton talált hajszáléval.

Ray Tierney, Suffolk megye kerületi ügyésze elmondta, hogy Rex Heuermann az elmúlt hónapokban már kifejezetten kutatta az ügyben indult nyomozás állásáról szóló információkat, és többször rákeresett az áldozatok nevére is.

 Arról is beszámolt, hogy a férfi birtokában különböző, szexuális erőszakot ábrázoló felvételeket találtak, köztük kiskorúakról készülteket.

Rex Heuermann építészként és tanácsadóként dolgozott  Manhattanben. Long Islanden született, nem messze attól a településtől, Massapequatól, ahol családjával élt, és ahol letartóztatták.

 

Nyitókép: Házkutatás Heuermann otthonában július 14-én Fotó: Michael M. Santiago/Getty Images

#Külföld#long island#sorozatgyilkos#sorozatgyilkosság

Címlapról ajánljuk