Külföld

Több mint száz időst bántalmaztak és éheztettek három Bukarest melletti otthonban

rtl.hurtl.hu

2023. július 4. 16:43

Mentőkonvojjal vitték el a hatóságok a szenvedő időseket.

Több mint száz időst mentettek ki kedden a rendőrök három Bukarest melletti idősotthonból, ahol a gyanú szerint bántalmazták és éheztették őket, írja a Transtelex. A gyanú szerint szervezett bűnözők üzemeltették az intézményeket.

A rendőrség a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség nyomozóval közösen összesen 31 házkutatást tartott, számos laptopot és adathordozót foglaltak le. Két bűnöző csoport lehetett az idősek bántalmazása és ingyenmunkára kényszerítése mögött.

Az áldozatok közül 56-ot már kórházba szállítottak, 42-t még vizsgálnak az orvosok. A nyomozók szerint 2020 novemberében alakult meg Ilfov megyében az a két bűnszervezet, amely a voluntari-i öregotthonok kiszolgáltatott, sok esetben fogyatékkal élő lakóit éheztette, kihasználta, bántalmazta, embertelen körülmények között tartotta és fizetség nélküli munkára kényszerítette.

Az idősek ezenkívül a megfelelő orvosi és higéniai ellátást sem kapták meg.

A környéken lakók szerint az idősotthonban élők nagyjából két éve voltak ebben a helyzetben: beszámolóik szerint többször is előfordult, hogy meztelenül mentek oda a kerítéshez, és pénzt, valamint ételt koldultak.

Nyitókép: román terrorellenes hatóság (DIICOT)

#Külföld#románia#idősotthon#éheztetés#kínzás#rabszolga#munka#terror#rendőrség

Címlapról ajánljuk