Külföld

Marhahús volt egy indiai férfinél, megölték

rtl.hurtl.hu

2023. március 11. 8:54

A muzulmán kisebbség ellen gyakoriak a hasonló támadások, az ő vallásuk ugyanis nem tiltja, hogy marhahúst egyenek.  

Indiában három embert letartóztatott a rendőrség Bihar állam keleti részén, mert közük lehet egy muzulmán férfi halálához, akit azért támadtak meg, mert állítólag marhahús volt nála – jelentette be egy rendőrségi tisztségviselő szombaton.

Ramcsandra Tivari, a raszulpuri rendőrkapitányság vezetője telefonon elmondta, hogy az esetet követően a rendőrség három embert tartóztatott le.

Az áldozat, az 56 éves Naszím Kuresi, a hét elején hunyt el, miután 

megtámadta egy több mint 20 fős tömeg, amely azt gyanította, hogy marhahúst rejteget, amelynek kereskedelmét és fogyasztását a szubkontinens egyes részein tiltják a helyi hatóságok.

A rendőrség közbeavatkozott ugyan, de Kuresi még a kórházba szállítás közben meghalt.

A hinduizmus tanításai szerint a tehenek szent állatok, és Indiában gyakoriak a fizikai támadások mindazokkal szemben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a húsáért vagy a bőréért levágtak egy marhát, különösen a muzulmán kisebbségből származó személyekkel vagy az ősi indiai kasztrendszer alacsonyabb szintjein állókkal szemben.

Keményvonalas hindu csoportok már régóta követelik a szarvasmarhavágás teljes tilalmát Indiában.

A teheneket védő egyes önjelölt hindu igazságosztó csoportok maguk igyekeznek betartatni a törvényt, amióta Narendra Modi miniszterelnök hindu nacionalista kormánya 2014-ben hivatalba lépett.

Bihar államban jelenleg egy regionális párt van kormányon, és Modi szövetségi kormánypártja, a Bharatija Dzsanata Párt ellenzékben politizál.

Nyitókép: Tarka színekkel díszített szarvasmarhát visznek a napistennek szentelt aratási ünnep, a pongal alkalmából rendezett fesztiválra az indiai Bangalorban 2021. január 14-én. Az ünnep neve a „megfőzni” jelentésű tamil szóból származik: ilyenkor tejben rizst főznek, amelyet először az isteneknek, azután a teheneknek, végül pedig a családtagoknak ajánlanak fel. Pongal idején a tehenek megkülönböztetett tiszteletben állnak: szarvukat befestik, nyakukba virág- és gyümölcsfüzéreket aggatnak, körmenetben viszik őket, és megengedik, hogy szabadon legeljenek – Fotó: Dzsagadis Nv/MTI/EPA

#Külföld#marhahús#india#vallás#gyilkosság#hindu

Címlapról ajánljuk