Lúgos tisztítószerrel itatták meg egy kaliforniai nyugdíjasotthon lakóit gyümölcslé helyett
2022. augusztus 30. 17:02
Az egyik idős ember meghalt.
Három embert kellett kórházba vinni egy kaliforniai nyugdíjasotthonból szombaton reggel, miután a személyzet összetévesztette a mosogatószert a gyümölcslével. Az egyik idős ember életét vesztette – írja a Guardian.
Az eset körülményeit a helyi rendőrség mellett az állam szociális hivatala, és maga az intézmény is vizsgálja. A nyugdíjasotthon vezetői felfüggesztették azokat a dolgozókat, akiknek közük lehetett az esethez.
A helyi sajtónak nyilatkozott az elhunyt 93 éves Gertrude Elizabeth Murison Maxwell lánya, Marcia Cutchin, aki elmondta: anyja demens volt, és segítségre szorult a táplálkozásban. Szája, torka és nyelőcsöve felhólyagosodott, miután gyümölcslé helyett lúgos tisztítószerrel itatták meg.
Az idős nőt nyolc gyermeke és húsz unokája gyászolja. Marcia Cutchin azt is elmondta: a nyugdíjasotthonnak jó híre volt és kifejezetten drága intézményről van szó, ezért helyezték el ott az édesanyját.
Nyitókép: iStock / Getty Images Plus