Külföld

Fához kötözték az erdőben a gyújtogatással vádolt férfit

rtl.hurtl.hu

2022. július 27. 10:23

Az Oregon államban történt incidensben kicsit meg is sérült a gyújtogatással gyanúsított férfi.

Három helyi lakos fogott el egy gyújtogatással gyanúsított férfit az amerikai Oregon állam egyik erdőjében, majd egy fához kötözték, amíg a rendőrök ki nem érkeztek a helyszínre – jelentette a helyi sajtó. Miután átadták a hatóságoknak, a harmincéves férfit kórházba kellett szállítani, hogy ellássák sérüléseit.

A férfi hétfőn, helyi idő szerint délután két óra körül látta egy szemtanú, az amerikai földgazdálkodási hivatal egyik munkatársa, ahogy egy murvás út mellett gyalogolva két tüzet is gyújt az erdőben. A helyi rendőrség közlése szerint a tüzet a gyors bejelentésnek köszönhetően sikerült hamar eloltani, és ezzel „egészen biztosan katasztrófát akadályoztak meg, és emberéleteket mentettek”.

A kérdéses területet az AP amerikai hírügynökség cikke szerint csak egy folyó vizén vagy a földgazdálkodási és az erdészeti hivatal útjain lehet megközelíteni. John Ward megyei seriff elmondta:

Ha a tüzeket nem állították volna meg, minden ott élő ember és látogató elől elzárta volna az összes menekülési útvonalat.

Bár a férfit több hatóság emberei is keresték, végül három helyi lakos bukkant rá a tűz közelében, egy út mentén. A seriff közlése szerint Trennon Smith „nagyon harcias” volt az elfogásakor, így „egy fához kellett kötözni”. Ward hozzátette:

A helyszínre mentőt is kellett hívni, hogy ellássák a gyanúsított sérüléseit, amit úgy tűnik, akkor szerzett, amikor elesett.

Miután ellátták sérüléseit, a férfit őrizetbe vették, és gyújtogatás vádjával indítottak eljárást ellene.  

Nyitókép: Erdőtűzzel küzdő tűzoltók Oregonban, 2021-ben. Fotó: Mathieu Lewis-Rolland/Getty Images

 

#Külföld#gyújtogató#oregon#elfogás#fa

Címlapról ajánljuk