Külföld

Véletlenül agyonlőttek a rendőrök egy kamaszlányt egy ruhabolt próbafülkéjében

rtl.hurtl.hu

2021. december 24. 12:06

Egy őrjöngő férfira céloztak, de a golyó áthatolt a falon.

A Los Angeles-i rendőrség halálos lövést adott le egy 14 éves lányra, aki egy ruhabolt próbafülkéjében tartózkodott, amikor a rendőrök rálőttek egy gyanúsítottra az üzletben – számolt be az esetről a rendőrségi tájékoztatás alapján a Guardian.

A rendőrök helyi idő szerint csütörtök reggel érkeztek ki az Észak-Hollywoodban lévő Burlington egyik üzletébe, ahol egy férfi erőszakosan és kiszámíthatatlanul kezdett viselkedni. Azzal fenyegetőzött, hogy tárgyakat dobál le a felső emeletről, majd egy kerékpárzárral támadt egy nőre, miközben az üzlet tele volt vásárlókkal.

A rendőrök azonban olyan bejelentést kaptak, hogy fegyveres támadás történt, mások pedig lövésekről számoltak be. A gyanúsítottat egyelőre tisztázatlan körülmények között lelőtték a boltban, azonban a nyomozók később nem találtak fegyvert a helyszínen.

A lelőtt férfi a helyszínen életét veszítette. A rendőrök ezután vették észre, hogy az egyik  golyó áthatolt a férfi mögötti falon, és megölt egy kamaszlányt, aki éppen a ruhabolt próbafülkéjében volt az édesanyjával. Dominic Choi, a Los Angeles-i rendőrség helyettes vezetője elmondta, a tömör fal mögé nem lehetett belátni. A lelőtt lány a helyszínen életét veszítette. A nyomozók egyelőre nem tudják, hogy a lány a fülkében volt-e, mielőtt elkezdődött a lövöldözés, vagy azért futott be oda az anyjával, hogy elbújjon.

„Ez az eset, amely egy ártatlan gyermek halálához vezetett, tragikus és lesújtó minden érintett számára” – fogalmazott csütörtök esti közleményben Michel Moore rendőrfőnök. Moore alapos vizsgálatot ígért a lövöldözés ügyében, és azt mondta, hogy hétfőn nyilvánosságra hozzák az eseményekről készült videót, a rögzített telefonos vészhívásokat, valamint a testkamerák és más kamerák felvételeit is.

Nyitókép forrása: Youtube / ABC7

#Külföld#rendőr#los angeles#kamasz#agyonlőtték

Címlapról ajánljuk