Híradó

Az infláció tetőzése nem azt jelenti, hogy minden olcsóbb lesz, sőt

Velti LászlóVelti LászlóFerenczi PéterFerenczi Péter

2023. március 27. 18:04

Minden negyedik kereskedő további áremelést tervez a következő negyedévben – derül ki a GKI friss felméréséből. Az építőiparban átlagon felül számolnak drágulással, ám az élelmiszerekért is többet kérhetnek a kereskedők. A Gazdaságkutató szerint tetőzött az infláció, de több terméknek emelkedhet, mint ahánynak csökkenhet az ára.  

Egyre többet költ, aki építkezésre adja a fejét. Az egyik kereskedőnél például 20 százalékkal drágult a cement idén. Tavaly hasonló ütemben háromszor emelte az árát.

„A cementalapú termékek, illetve gyakorlatilag mindennek emelkedik az ára. Egyedül a hőszigetelő- illetve a vasanyagokban volt némi korrekció” – mondta a Híradónak Szaszák Albert, a Szaszák Tüzép Kft. tulajdonosa.

A GKI friss, uniós támogatással készült felmérése szerint a legtöbben az építőiparban számolnak további drágulással, az itt tevékenykedő cégek harmada számít erre a következő negyedévben. Az élelmiszerkereskedők is terveznek újabb áremeléseket. Pedig ugyanannyi pénzből már most alig több mint feleannyi kenyeret, tejfölt és tojást lehet vásárolni a boltokban, mint egy évvel ezelőtt.  

A csúcson, tavaly augusztusban még a kereskedők kétharmada tervezett áremelést a GKI korábbi kutatása szerint. A KSH legutolsó adatai alapján idén februárban lassulni kezdett a pénzromlás üteme, igaz, csak egy leheletnyit, a januári 25,7-ről 25,4 százalékra.

Úgy tűnik, az infláció csúcspontján túl vagyunk, de azért a következő hónapokban is lesznek áremelkedések, nemcsak az előző év azonos időszakához képest, hanem az előző hónaphoz képest is

– vetíti előre Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A GKI reprezentatív kutatása szerint kevesebben tartanak munkanélküliségtől, és a magyarok többsége kedvezőbben látja a pénzügyi helyzetét, mint az elmúlt hónapokban.

„A kérdés az, hogy a lakosság vásárlóereje hogy fog alakulni, mert ha javulóban lenne, akkor ebben az esetben az inflációs vagy az áremelési lehetőség is erősebb, hiszen ha az embereknek több pénzük van, hajlandók többet is költeni. De egyelőre ez nem látszik – mondta Karsai Gábor.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium ma azt közölte,

létrejött az online árfigyelő rendszert előkészítő munkacsoport.

Múlt héten a Gazdasági Versenyhivatal elnöke kezdeményezte a központi adatbázist, amiről a kormány most azt írta, „újabb lépés az infláció leszorításához”.

Az átlagos drágulás tavaly november óta Magyarországon a legmagasabb az Unióban. A múlt hónapban már két és félszer akkorára rúgott, mint a többi tagállamban átlagosan.

#Híradó#Videó#Gazdaság#infláció#áremelkedés#kereskedelem#építőipar#top hírek

Címlapról ajánljuk