Gazdaság

Reagált a MÁV a vasutasok 70 ezer forintos béremelési követelésére

rtl.hurtl.hu

2023. december 5. 16:25

A vasúttársaság szerint nem időhúzás folyik, hanem „felelős pénzügyi tervezés”.

Ahhoz, hogy a jövő évi bérfejlesztés mértékéről is felelősséggel meg lehessen állapodni, a vállalatcsoportnak elfogadott üzleti tervvel kell rendelkeznie

– így reagált a MÁV arra, hogy a vasutas szervezetek 15 százalékos, de legalább 70 ezer forintos béremelést várnak. Mint korábban írtuk, az érdekképviseletek a vasúti dolgozók lojalitási jutalmának és SZÉP-kártya keretének emelését is követelik.

A vasúttársaság közleményében azt írta, hogy az idei évre érvényes bérmegállapodást maradéktalanul betartották, ígérni és megállapodni viszont „csak akkor szabad, ha van hozzá fedezet”. Zajlanak az üzleti terv elfogadásához szükséges tárgyalások, és „ismertek a szakszervezetek mintegy 75-100 milliárd forintnyi többletforrást igénylő bérfejlesztési követelései is” – fejtették ki.

A MÁV szerint „a lehetőségek és a követelések egymáshoz illesztése az elmúlt években megszokott, a szakszervezetekkel közösen kialakított időrend szerint ezúttal is meg fog történni”, „az érdekképviseletek és a vállalatcsoport képviselői közötti tárgyalások a januárban várható, hivatalos bérmegállapodásig is folyamatosak”.

A közlemény végén tagadják, hogy késedelemről vagy időhúzásról lenne szó, „kizárólag a munkavállalók érdekeit is szolgáló, felelős pénzügyi tervezésről” írnak.

#Gazdaság#máv#vasút#béremelés#szakszervezet

Címlapról ajánljuk