Gazdaság

„Nem értenek hozzá” – Parragh László nekiment Matolcsy Györgynek

rtl.hurtl.hu

2023. október 2. 15:06

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nekiment Matolcsy György jegybankelnöknek. A kamaravezető szerint ők már korábban látták az infláció jeleit, ám a Magyar Nemzeti Bank szerinte ezt nem ismerte fel.

„A kamara elsők között realizálta az infláció problémáját, őszintén sajnálom, hogy a jegybank ezt nem ismerte fel” – mondta a Világgazdaság konferenciáján Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A lap emlékeztet: Parragh időről-időre kritizálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) munkáját, ezúttal azonban minden eddiginél keményebben beleállt a jegybankba. Az MNB szerint a kormány intézkedései nem segítenek az infláción, Matolcsy György jegybankelnök és a kormányzat viszonya pedig elmérgesedett az utóbbi időben.

A kamara vezetője azt mondta, ők már 2019-ben felhívták az inflációra figyelmet, és szerinte már akkor látszott, hogy a probléma tartós.

Csekély vigasz, hogy nem értenek hozzá

– fogalmazott Parragh, aki a jegybank veszteségtérítésével kapcsolatban kritizálta az MNB-t. Hozzátette: egy tartós, három-négy éves folyamatról és több ezermilliárd forintról van szó, és „ezt a számlát valakinek ki kell majd fizetnie”, még akkor is, ha most úgy tűnik, hogy ez már elúszott.

Szerinte a kamatszintet muszáj lenne csökkenteni a fenntartható hitelezéshez. A problémákat nem lehet ugyanazzal a gondolkodással megoldani, mint amellyel csinálták őket, de ugyanazokkal az emberekkel se – állította Parragh, utalva Matolcsy György jegybankelnök felelősségére.

Nyitókép: Lakatos Péter / MTI

#Gazdaság#parragh lászló#matolcsy györgy#jegybankelnök#mnb#infláció

Címlapról ajánljuk