Gazdaság

Kétezer milliárd forintos vesztesége is lehet a jegybanknak

rtl.hurtl.hu

2023. június 15. 9:48

A mínuszt öt év alatt kell kiegyenlítenie a költségvetésnek.

Az MNB 1961 milliárd forint és 2386 milliárd forint közé várja idei veszteségét, ami a GDP 2,5-3 százaléka – írta a hvg.hu

Ez azt jelenti, hogy

még a kedvezőbb szabályok mellett is 341-425 milliárd forint közötti összeggel kell majd feltőkésíteni az MNB-t.

Az Országgyűlés 2022 végén úgy módosította a jegybanktörvényt, hogy az esetleges térítési kötelezettségeket a költségvetésnek nem egyben, hanem öt évre elosztva kell teljesítenie (ráadásul már nem a jegybank eredménye számít, hanem a saját tőke szintje). Ez a változtatás most különösen jól jön majd a kormánynak, hiszen ha ezt az óriási veszteséget egyszerre kellene kiegyenlíteni, akkor jövőre lényegében nullás költségvetést kellene készíteni. A várható hiány mértéke ugyanis nagyjából 2500 milliárd forint lesz. 

A büdzsére azonban így is jelentős terhet ró majd az MNB mínusza, 2024-ben a GDP 0,4-0,5 százalékát kell majd befizetni. 

A jegybanki veszteséget a csillagászati kamatszintek okozzák, az alapkamatot a Monetáris Tanács 2022 szeptemberére 13 százalékra emelte (ezt a kamatot kapják a bankok a jegybanknál tartott kötelező tartalékuk után), ám 18 százalékos irányadó kamatot vezetett be az egynapos betéti eszköz formájában (ezt a kamatot kapják a bankok az után a fölös pénzük után, amit egy napra betesznek a jegybankba). 

Nyitókép: Kovács Tamás/MTI

#Gazdaság#mnb#veszteség#költségvetés

Címlapról ajánljuk