Fókusz

X-Faktor: Út a döntőig

Hubai AntalHubai Antal

2016. december 17. 18:55

Az X-Faktor fináléjába egy szem lány jutott, Opitz Barbinak van tehát esélye arra, hogy az eddigi győzelmi arányt 3:2 ről 3:3-ra szépítse. Mármint ami nemek arányát illeti. Mata Ricsi tudott élni a második eséllyel és most ő is a győzelem kapujában toporog, ahogy a háború elől, Ukrajnából menekült Dmitrij is.

Minden idők legnagyobb válogatásával kezdődött még 2016 elején. Az X-Faktor stábja több mint 100 településen járt országszerte, ahol több ezer jelentkezőt hallgattak meg. Eljutottak Erdélybe, Kárpátaljára és Felvidékre is. Végül csak hárman maradtak a fináléra, amelyek közül Istenes Bence egy nevet kiált majd ki győztesnek alig néhány óra múlva.

Hogy ez az uborkaföldekről egyenes a színpadra érkező sonkádi lánynak, Opitz Barbinak.

 

 

Vagy az ukrán háború elől menekülő, Dmitrij Gorbunovnak.

 

 

Esetleg a mentorok házából hazaküldött, majd végül mégis az élő adásokba jutott fiatal srácnak, Mata Ricsinek sikerül majd, az Önökön múlik csak.

 

 

Ahogyan szerdán a Fókuszban bemutattuk, a fináléba jutott három versenyző között alig néhány százalék volt a különbség. Még soha nem volt ilyen szoros a verseny az X-Faktor egyetlen évadában sem a finálé előtt. De lássuk, hogyan jutottak el a döntőig.

#Fókusz#fókusz plusz#X-Faktor#kezdetek#válogatás#út a döntőig

Címlapról ajánljuk