Szerelemben, háborúban és vízben mindent szabad - A víz érintése filmkritika

Már megszokhattuk, hogy minden évben akad egy-egy film, ami kiemelkedik az Oscar-mezőnyből azzal, hogy már-már nevetségesen sok kategóriában jelölik. Tavaly a Kaliforniai álom volt ilyen, az idei év nagy díjvárományosa pedig A víz érintése, a maga 13 (!!) Oscar-nominációjával.

Guillermo del Toro legújabb filmjét sokáig elég nagy titok övezte, az első előzetest követően még azt is rebesgették róla, hogy talán egy Hellboy előzményt kapunk, Abe Sapiennel a főszerepben, és bár a hasonlóság tényleg figyelemreméltó a két karakter között, szó sincs egy újabb képregénymoziról. A víz érintése egy gyönyörű tündérmese, olyan üzenettel, ami napjainkban talán még relevánsabb, mint valaha.

 

A történet szerint Elisa (Sally Hawkins), a néma takarítónő, egy kormánylétesítményben dolgozik, valamikor a hidegháború idején. Amikor épp nem munkában van, magányosan éli mindennapjait, amiket azonban fenekestül felforgat egy új „projekt” a munkahelyén. Ugyanis rá és kolleganőjére, Zeldára (Octavia Spencer) hárul a feladat, hogy rendben tartsák az intézmény egyik laboratóriumát, ahol egy emberszerű kétéltű lényt tartanak fogva kísérletezés céljából. Elisa persze hamar ráeszmél, hogy a lény sokkal emberibb, mint azt a tudósok gondolják, ő és a teremtmény pedig szépen lassan egymásra találnak.

Guillermo del Toro rendező mindig is kiemelkedő volt abban, hogy a fájdalmas valóság és a tündérmesék határán egyensúlyozzon, elég csak a 2006-os Faun labirintusa című filmjére gondolnunk. A víz érintése vállaltan szerelemprojekt volt del Toro számára, és ez minden ízében érezhető a filmen. Igazi szívvel-lélekkel készült alkotás, ami hangulatában rengeteget merít a francia filmművészetből, a mesék világából és az ötvenes-hatvanas évek érájából.

 

A hangulat mellett ráadásul karaktereiben is bitang erős mozi A víz érintése, minden fő- és mellékszereplő valamilyen jelentős társadalmi kérdést reprezentál, ennek megfelelően a film jóval több annál, mint amit a felszínen mutat. Eszméket ütköztet, és nem fél állást foglalni napjaink legkényesebb szociális dilemmáiban. Mindez bámulatos színészi alakításokkal, gyönyörű fényképezéssel és markáns atmoszférával párosul.

Michael Shannon gonoszát, Stricklandet külön érdemes kiemelni, mivel Shannont egyszerűen élvezet nézni, ahogy szemétkedik a nagyvásznon. Kevés annyira jó karakterszínész van manapság, mint ő. A lényt alakító Doug Jonesnak pedig most már igazán kijárna valamilyen elismerés, mert tényleg lenyűgöző, hogy sokszor csupán a testbeszédét használva milyen alakításokat nyújt.

Annyit nem árt tudni, hogy akárcsak a film üzenetének befogadásához, a stílusához is nyitottnak kell lenni, ez persze cseppet sem baj. A víz érintése megérdemelten lett az idei Oscar-szezon nagy várományosa, és szinte biztos, hogy tarolni is fog a legtöbb kategóriában (bár a Három óriásplakát Ebbing határában nagyon erős kihívója a filmnek), úgyhogy mindenféleképpen érdemes esélyt adni neki. Varázslatos és egyedi filmélmény.

A Víz érintése február 22-től látható a magyar mozikban.

9/10

Képek: Forum Hungary