Hihetetlen képeket kaptunk a Bosszúállók 3-ból
2018. február 5. 10:25
Szerencsére, az Infitiny War már korábban kapott egy lehengerlő előzetest, mégis, a Marvelesek ezek után is képesek újat mutatni. Ráadásul csupán pár másodpercben. Nézzük, miről is beszélünk!
Nem tagadjuk, komolyan megérintett minket a Bosszúállók 3 trailere. Akkor már-már a könnyeinkkel küszködtünk, hiszen abban a pár perces összeállításban tényleg az az érzés fogott el minket, hogy a stúdió most komolyan képes lehet arra, hogy megmutassa: így kell univerzumot építeni.
Rengeteg karakter és még több világ egyesül majd ebben a felvonásban, ahol hőseink végre szembenéznek a régóta emlegetett legnagyobb főgonosszal, Thanosszal.
Megannyi forgatási képet is láthattunk már, ezek alapján pedig mindenki találgat, ahogy csak tud, de tény, hogy a Végtelen háború majd csak április 26-án kezdődik (a mozikban).
A Super Bowl óriási nézettségének köszönhetően most kaptunk egy újabb betekintést a folytatásba, ami ugyan csak 30 másodperces, de gyerekek… ebben azért elég sok lényeges jelenet megbújik.
- Ezek közül is az egyik legkiemelkedőbb Vízió és Wanda Maximoff egyre intenzívebben alakuló kapcsolata, valamint a Vízió fejében pihenő végtelen kő sorsa is fájdalmas jövőképet festhet a karakternek…
- Thor továbbra is A galaxis őrzőivel űzi az ellent.
- Pókember egy óriási űrturbinán kapkod levegőért, ami éppen New York felett lebeg (ez sem jelent semmi jót…).
- Végre megleshetjük Amerika Kapitány új pajzsát is…
- Vasembernek is új cucca van: egy olyan páncél, ami nanotechnológiával bármikor képes magát újraépíteni…