Műsorújság
RTL Most

Végre tudjuk, mikor jön A galaxis őrzői 3!

Az őrült, és közel sem átlagos hős csapat a nagy kedvenceink közé tartoznak, és azon túl, hogy hamarosan cameóznak egyet a Bosszúállókban, már tudjuk, mikor lesz újra önálló küldetésük.

A Marvel szépen építkezik, ami a saját kis univerzumát illeti. Jelenleg a harmadik nagy fázisban tartunk, amelynek a Bosszúállók-filmek a legfontosabb elemei. A negyedik fázisban azonban már egy teljesen más világ vár ránk és a hőseinkre, ami egyben egy új kezdetnek is felfogható. Ebben az óriási felvonásban lesz majd az egyik főszereplő A galaxis őrzői harmadik része.

James Gunn – az örökös rendező – nemrég lazán elmondta a követőinek egy kommentben, hogy mikorra is várhatják a következő filmet. Valaki csak ennyit kérdezett: „Lesz harmadik rész?”, a válasz annál meglepőbb és őszintébb volt:

„2020-ban érkezik!”


Persze, akik követik a direktort, már jól tudhatják, hogy mindig megosztja a legfrissebb infókat a rajongókkal. Ő éppen az a rendező, aki a forgatások alatt is folyamatosan fotóz és posztol – akárcsak a Han Solo munkálatai közben Ron Howard. Úgyhogy ezzel a válasszal is hű volt önmagához.

2020-ig azonban van még idő bőven, de nem kell aggódnunk, hiszen idén máris jön a gigászi Bosszúállók 3, aminek már az előzetese láttán kicsordult a könnyünk az izgalomtól. Ebben a blockbusterben pedig rengeteg Marvel hős feltűnik majd, köztük Star-Lordék is!

De mire számítsunk a negyedik nagy Marvel fázisban?

Egyelőre csak két filmet véshetünk be a naptárainkba: A Pókember – Haztatérés második fejezete 2019 júliusában jön, Gamora és a srácok pedig 2020-ban. Az eddigi szokásokat figyelve valószínű, hogy május lesz a hónap, amikor minden az anti-hősökről szól majd.

Addig is lessétek meg, milyen filmeket vár leginkább a CinemaKlub csapata!


Forrás: CinemaBlend

Legnézettebb videók