A plakát után végre itt van a teljes Lara Croft előzetes!
2017. szeptember 20. 13:07
Akcióból, brit akcentusból és persze fegyverekből sincs hiány a Tomb Raider reboot első hivatalos előzetesében, mégis picit furcsán áll ez a szerep a törékeny Vikandernek. Csekkoljátok le velünk!
Tegnap már írtunk róla, hogy megkezdődött a jövő tavasszal érkezi blockbuster promózása, hiszen nemcsak a plakátja jött ki, de egy rövid kedvcsináló is. Ezek után szinte semennyit sem kellett várnunk, hogy megkapjuk a teljes előzetest, amiben már némi konkrét infót is elkaphatunk a történetből.
Jól látszik, hogy itt tényleg Lara első küldetése a középpont, aki tinédszerkorában elvesztett – zseniális – apja nyomába ered, miután egy üzenetet talál tőle, amiben a „Halál bölcsőjét” és egy elveszett sírt emleget.
Ezek után kapunk megannyi ugrálós, lövöldözős, nyilazós képet, amint a törékenynek és édesnek tűnő Vikander Laraként kalandozik.
Nézve a trailert, nem tagadhatjuk mi sem, hogy látszódik az Oscar-díjas színésznő 100%-os elhivatottsága, azonban annyira idegen tőle ez a karakter…