CinemaKlub

Guy Ritchie Aladdin-ja vajon elrabolja a rajongók szívét?

rtl.hurtl.hu

2017. május 11. 11:45

A Disney klasszikus kedvelői azt szeretnék, ha a mesét megfilmesítő rendező musicalt készítene. Nos, Ritchie elmondta a véleményét erről is, ahogyan több elképzelését is megosztotta a mozifilmmel kapcsolatban!

A rengeteg élőszereplős Disney feldolgozások, mindegyike más-más stílusban elevenedik meg a széles vásznon, miközben a legtöbbjük hű marad legalább a mesék zenéihez. Éppen ezért például A szépség és a szörnyeteg musical lett, ami nagy népszerűségnek örvend világszerte, és aminek köszönhetően a közönség most ragaszkodik ahhoz, hogy az Aladdin is zenésfilmként jöjjön létre.

Na, de mit szól ehhez a remake készítője, Guy Ritchie?

„Szerintem nehéz lenne, nem zenével elkészíteni a filmet, de még nagyon korai erről beszélni, még csak most kezdtem el foglalkozni a projekttel és azzal, hogy melyik irányba menjünk el vele. Abban azért biztos vagyok, hogy az látszani fog rajta, hogy én rendeztem!”

Nos, az alkotó lassan neki állhat az Aladdin-filmmel foglalkozni, hiszen az Arthur Király - A kard legendáját már bemutatták, nekünk pedig még tippünk sincs, hogy mégis kiket láthatunk majd a rajzfilm élőszereplős változatában. Leszámítva azt, hogy Will Smith- aki eredetileg a Tim Burton féle Dumbo-filmben játszott volna – szeretné alakítani Robin Williams méltán híres hősét, Genie-t!

Vajon olyan színészeket választanak majd, akik a hangjukat is megcsillogtatták már, vagy inkább a szokásos feketehumorra számítsunk Ritchie-től?

Ti szeretnétek hallani a kedvenc Aladin-dalaitokat a készülő moziban?

Forrás: cinemablend.com
Képek: tumblr.com

#CinemaKlub#aladdin#remake#disney#guy ritchie#musical#a szépség és a szörnyeteg

Címlapról ajánljuk