CinemaKlub

Jared Leto félt elfogadni Joker szerepét?!

rtl.hurtl.hu

2016. augusztus 1. 12:22

Sok mindent elmondhatunk a zenész-színészről, de azt, hogy egy félős kiscsaj lenne, nem igazán. Azonban még ő is elgondolkodott rajta, hogy be merje-e vállalni az Öngyilkos Osztag főgonoszának szerepét, hiszen ikonikus előd után kellett nagyot villantania.

Leto azon művész emberek közé tartozik, akik semmit sem csinálnak félgőzzel: ha belevetik magukat egy projektbe, akkor csak az létezik számukra. Ez volt a helyzet Joker szerepével is: teljesen átalakult a karakter kedvéért.

Rengeteg sztorit hallhattunk a forgatásról, miszerint a színész előszeretettel szívatta meg a kollégáit és furcsábbnál furcsább ajándékokkal zaklatta őket. Nem is csodálkozunk, hogy a színészek mentális épséget terapeuta felügyelte a felvételek alatt, nehogy a túlzott elhivatottság közben bekattanjanak.

Az viszont biztos, hogy Letónak nem kis feladatot kellett a nyakába vennie, hiszen legutolsó Joker elődje posztumusz Oscar-díjat kapott alakításáért. Ő pedig nem más volt, mint Heath Ledger, aki Christopher Nolan Sötét lovagjában nyújtotta élete legjobb alakítását – sajnos ezek után nem sokkal gyógyszer túladagolásban halt meg.

Ez az alakítása azonban örökre megmarad, és ezzel Jared Leto is tisztában van!


A Rolling Stone magazinnak adott legutóbbi interjújában elmondta, hogy óriási űrt kellett kitöltenie. Ez pedig nem kis teher lehet egy színész számára. Nem is csoda, hogy egy ideig hezitált, amikor felkérték a szerepre.

„Az egyik leglenyűgözőbb mozis alakítás, amit valaha láttam. Találkoztam Heath-szel korábban, nem ismertem túlságosan, de gyönyörű ember volt.” – nyilatkozta Leto.

Egyetlen dolog nyugtatta meg: nemcsak Heath játszotta el a gonosztevőt eddig, többen is megjelenítették már korábban – Jack Nicholson, Cesar Romero –, így tudta, milyen irányba ne vigye el a szerepet.

Miután a kezdeti kétségek elpárologtak, teljes erővel vetette bele magát az átlényegülésbe: igazi bűncselekményeket nézett vissza a neten – hiszen Joker maga teljesen érzéketlen az erőszakkal kapcsolatban –, hogy felkészüljön lelkileg.


Sőt, a szerep kedvéért tökéletesítenie kellett a saját ikonikus nevetését. Hogy mit tett ezért? Konkrétan halálra rémített mindenkit az utcán, miközben kísérletezett:

„Emlékszem, ahogy járkáltam New York és Toronto utcáin – ahol forgattunk –, és mindig hangosan felnevettem, közben pedig néztem az emberek reakcióit. De rögtön tudtam, hogy melyik kacagás lesz a nyerő, annál ugyanis mindig megfordultak az emberek.” – mondta Leto.

Nem csodálkozunk a beparázott tekinteteken, hiszen az utcán random röhögő emberek láttán és sátáni kacajaik hallatán mindenkiben megállna az ütő.

A héten pedig már befordulunk a premierhez, hiszen csütörtökön nálunk is rajtol a Suicide Squad! Már csak arra leszünk kíváncsiak, hogy a film képes lesz-e rá, hogy hozza az előzetesekben megpendített színvonalat! Ó, és persze mindegyik karaktert kiveséznénk már!

És hogy milyen lesz benne Joker? Valószínűleg nagyot durrant majd, hiszen a készítők már most az önálló filmjét pedzegetik!


Forrás: CinemaBlend, The Hollywood Reporter
Képek: InterCom

 

#CinemaKlub#jared leto#suicide squad#öngyilkos osztag#joker#heath ledger

Címlapról ajánljuk