Emlékszel, mi történt Alexával és Klaudiával?
2018. március 20. 16:11
Az Éjjel-Nappal Budapest egykori sztárja, valamint a 2017-es Survivor ötödik túlélője is maradandó élményeket szerzett és nyújtott decemberben, a dzsungelben. Így ma, március 20-án, Klaudia és Alexa napján elevenítsük fel együtt ezeket a pillanatokat!
Klaudia Kabátról: ˝Ránézek és röhögnöm kell˝ - így indult minden. Habár elutasítónak tűnt elsőre a lány, itthon mégis felütötte a fejét a zöldszemű szörny, ugyanis Róka Adrienne féltékeny lett Kabát és Klaudia „kapcsolata” miatt. Nem is csoda, hiszen még egy költemény is született a „románcról”.
A második emlékezetes pillanata az volt, amikor csalódott és szomorú volt a dzsungel-demokrácia miatt:
Klaudia egyszerűen nem bírta visszafojtani a könnyeit, amikor megtudta, hogy Gabo és Kabát újra bevezették a demokráciát a táborban. A szőke lány szerint ez fejetlenséghez fog vezetni, márpedig ő nem bírja a káoszt.
A felsorolásból nem maradhat ki az az ominózus eset sem, amikor répát csentek Kabáttal az éj leple alatt. Természetesen ez a bűn nem maradhatott megtorlatlanul! Újabb kísértéssel kellett szembenézniük:
Ha már túlélés és dzsungel, akkor mindenkinek eszébe jut a rovarevés is. Ez a Csótánykirálynőnek abszolút nem okozott gondot. A gyomorforgató pókerpartin és a hátalomátvételt jelentő bogarazáson is jól teljesített.
És most térjünk át Alexára! A 4. napon ereszkedett le a kút mélyére, hogy összegyűjtsön annyi élelmet jelentő sárga csillagot, amennyit csak tudott. A lánynak kemény megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie, de irigylésre méltó volt a kitartása. Viszont az állat harapása után kimondta a megváltást jelentő mondatot: Celeb vagyok, ments ki innen!
Egy héttel később azonban sokkal szerencsésebb helyzetbe került, ugyanis akkor nem neki kellett a hüllőkkel teli telefonfülkében válaszolni a kvízkérdésekre. Alexa csak tolmácsolta a feladványokat Kabátnak.
Végül pedig a hangját is kiereszthette egy speciális tartályban, ahol festék és csirkebél is landolt a nyakában, hogy ne legyen olyan könnyű dolga:
A dzsungelkaland óta Kaludia a Survivor casting csapatát erősíti, Alexa pedig elindította saját vlogját.