Fördős Zé mindent maga mögött hagyott!
2017. december 15. 8:27
A Konyhafőnök zsűritagja magányos kalandtúrára ment Dél-Amerikába, azon belül is Patagóniába. Az extrém körülményekről azóta már posztolt is, de nézzük, hogyan készült fel a nagy kalandra.
Zéről már jó ideje tudjuk, hogy az extrém sportok szerelmese: a siklóernyőzésre, a falmászásra, a biciklizésre, sőt a futásra sem mond soha nemet. Legújabb szenvedélye pedig a via ferrata, ami lényegében annyit jelent, hogy előre felszerelt hegyi utakat jár be fémdrótokon lógva a semmi felett vagy éppen lépcsőkön, létrákon.
Ezeket az élményeit pedig mindig megosztja a követőivel az Instagramon, ahol egy-egy képétől még a hideg is kirázhat bárkit.
Most pedig újabb kalandra adta a fejét, ráadásul egyedül, Patagóniába utazott, hogy egy kicsit kikapcsolhasson, meditálhasson. Persze, nem az elvonulás volt a legfőbb célja, inkább maga a kaland.
„Helloooka gyerekek, üdv mindenkinek Patagóniából! Az utóbbi négy napban kb. 80 km-t toltam le egyedül, brutál helyeken, gleccseren, folyókon át, hágókon keresztül, eszméletlen ez a vidék!! Imádom, de azért hiányoztok!!” – írta az oldalán.
De még mielőtt maga mögött hagyta volna hazánkat, a Story Extrának mesélt egy kicsit a felkészülésről.
Egy ilyen több napos túrára – december 24-én érkezik majd vissza – ugyanis mindenképpen nagy gonddal kell előkészülni, Zé nemcsak a felszereléseket szedte össze, de még külön expedíciós célra készített szárított ételeket is bepakolt a zsákjába.
Azóta persze már nyakig elmerült Patagóniában, ahol – mint az alábbi videó is bizonyítja – nem lehet egyszerű sátorban aludni. Nézzétek csak, milyen egy átlagos este:
Persze, az extrém helyzeteken kívül az új ízekért is igyekszik minél messzebb elmenni: rengeteg helyen járt már a világban, így például eljutott Brazíliába, Mexikóba, Ausztráliába, Costa-Ricára és Dél-Afrikába is. Legutóbb Vietnámba és Kambodzsába látogatott el, ahol beleásta magát az utcán készített ételek és a helyi különlegességek világába, de Olaszország is ott figyel a nemrég meglátogatott országai listáján.
Itt hosszabban is megnézhetitek, hogyan mesélt a zsűritag utazós gasztro-élményeiről: