Bulvár

A Despacito előadója koncertjén jelentette be, hogy megtér Jézushoz

rtl.hurtl.hu

2023. december 5. 15:11

Az eddig ismert művészneve mellett a zenei műfaját is hátrahagyja.

A YouTube-on már több mint 8,3 milliárdnyian indították el Luis Fonsi és Daddy Yankee hat évvel ezelőtti slágerét, azt pedig elképzelni sem merjük, hányan és hányszor hallották a dalt üzletekben, strandokon, italboltokban vagy kereskedelmi rádiókban.

Az egyik előadó, Daddy Yankee azonban most olyan bejelentést tett, ami alapján biztosra vehető, hogy nem lesz folytatás: a 46 éves Puerto Rico-i rapper vasárnap a színpadon jelentette be, hogy szakít a reggaeton zenei műfajjal. A szülőhazájában tartott koncertjén azt mondta, hogy a sikeres élet nem egyenlő a céltudatos élettel, és zenei karrierje egy ideje már nem elégítette ki. Erről a New York Post ír.

Valaki képes volt betölteni ezt az űrt. Ezért ma este nem szégyellem elmondani az egész világ előtt, hogy Jézus bennem él, és én érte fogok élni

– jelentette ki, hozzátéve, hogy zenéjét, kapcsolatait, a nyilvánosságot és mindent, amit Jézustól kapott, az ő szolgálatába állítja, de már nem Daddy Yankee néven, hanem születési nevén, Ramón Ayalaként.

Mindenki, aki eddig engem követett, kövesse Jézus Krisztust, aki az út, az igazság és az élet

– mondta. A bejelentést követő fényshow-ban egy kereszt, és a „Krisztus eljön” felirat is megjelent.

Nyitókép: Gladys Vega/Getty Images

#Bulvár#Daddy Yankee#puerto rico#despacito#megtérés#jézus

Címlapról ajánljuk