Bulvár

Ezért pártol el egyre több követője Kulcsár Edinától

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. november 16. 10:30

Az egykori szépségkirálynő egy hete jelentette be, hogy előfizetéses realityműsort indít, amiben családi élete eseményeit mutatja meg követőinek.

Mint arról az rtl.hu is beszámolt, előfizetéses tartalmakat kezdett készíteni Kulcsár Edina az Instagramra. Amikor erről bejelentést tett, azt írta, hogy háromnaponta lesznek fizetős videós bejelentkezések, ezek eléréséhez az első hónapban 2 ezer forintot kell majd fizetni a feliratkozóknak, míg a később csatlakozók 5 ezer forintért férhetnek hozzá a tartalmakhoz. 

Kulcsár Edina a november 9-i bejelentésben azt írta, hogy az instás videónaplója nem előre megtervezett történésekkel lesz tele, tényleg a valóságról, családja eseményeiről fog szólni.

A Bors cikke szerint azonban Kulcsár Edina sok követőjének vélhetően nem tetszik az új irány.

Az egykori szépségkirálynőnek 655 ezer követője van Instagramon. A Bors a Social Blade közösségi médiás statisztikájára hivatkozva azt írja, hogy az elmúlt napokban negatív tendencia figyelhető meg a követők számában:

a bejelentés óta mintegy ötszázan követték ki Kulcsár Edina oldalát, miközben alig lett új követője.

A lap szerint rengeteg kritika éri őt, amiért kiárusítja a családját. Sokan azon az állásponton vannak, hogy G.w.M betegeskedése vagy Edina dédmamájának sérülése, amikből fizetős videók készültek, nem valók valóságshow-ba.

A Bors úgy tudja, hogy Kulcsár Edina előfizetéses instacsatornája mostanáig csupán ezer embert vonzott be a 655 ezerből.

Nyitókép: RTL Reggeli

#Bulvár#kulcsár edina#instagram#előfizetés#követők#kudarc

Címlapról ajánljuk