Bulvár

Egy nő meghalt egy időre, de nem fehér fényt látott jönni, hanem Snoop Doggot, fenyegetőleg

rtl.hurtl.hu

2023. május 1. 16:32

A nőt súlyos baleset érte, majd utána következett a popkulturális transzcendens élmény.

Azok, akik közel kerültek a halálhoz, de elég szerencsések voltak ahhoz, hogy elmondják, mit láttak, gyakran leírják, hogy egy meleg, barátságos fény bukkant fel az alagút végén. Egy Marrianne Rooprai nevű nő esetében nem ez történt, nála az isteni fény helyett Snoop Dogg érkezett meg – írja a Ladbible.

Rooprai és a nővére egy barátja esküvőjéről hajtottak hazafelé, amikor autóbalesetet szenvedtek. Marrianne nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, a szíve többször is leállt, és újra kellett éleszteni. A cikk szerint háromszor is a klinikai halál állapotába került.

A nő viszont ebből semmit sem érzékelt, az agya egy egészen más műsort „vetített”. Azt hitte, hogy a baleset után hazamentek, ahol találkozott a szüleivel, utána azonban kezdett nagyon furcsa lenni az álom. Arra emlékszik, hogy egy repülőgép rakterébe tették, ahol nagyon világos volt, és rettentően hideg.

Ezután lenézett, és látott egy ajtót, ahonnan fény szűrődött be, mintha egy klub hátsó bejárata lett volna – emlékezett vissza.

Aztán megjelent Snoop Dogg az embereivel, és meg akarták ölni a nőt. Rooprai nem tudta elmondani, miért, csak a szörnyű félelemre emlékszik.

Amikor felébredt, azt hitte, a pszichiátrián van. „Nem igazán értettem, mi történik, aztán anyukám és apukám besétáltak a sarkon, és el sem tudom mondani, milyen boldog voltam, amikor megláttam őket. Az, hogy hirtelen Snoop Dogg emberei helyett anyukád és apukád ölelésébe kerülsz, valószínűleg bárkinek megkönnyebbülést jelentene, hogy őszinte legyek” – fűzte hozzá.

Nyitókép: Snoop Dogg koncertje a BleauLive Halloween Weekenden 2022. október 28-án, Miami Beachen. Fotó: Scott Roth/Invision/AP.

#Bulvár#snoop dogg#klinikai halál#fehér fény#halál#baleset

Címlapról ajánljuk