Bulvár

Stohl András lánya elmondta, miért hagyta el az országot

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 18. 12:48

Stohl András legidősebb lánya, Luca az elmúlt években a televíziózásban is kipróbálta magát. A műsorvezető most a magánéletéről és az édesapjával való kapcsolatáról is beszélt egy interjúban.

Stohl Luca jelenleg kétlaki életet él: férjével úgy döntöttek, kiköltöznek Frankfurt mellé, egy csodálatos fürdővárosba. A férje ugyanis, aki Magyarországon egy amerikai befektetési banknál dolgozott, kapott egy lehetőséget Németországban – idézte a Blikk a Best magazin interjúját.

A műsorvezető most azt is elárulta, hogyan ismerkedett meg a férjével:

A névnapomat ünnepeltük a barátaimmal egy szórakozóhelyen, ő pedig egy másik társasággal volt épp ott. Váltottunk néhány szót, de én hamar eljöttem, mert másnap korán kellett dolgoznom. A férjem viszont kiderítette, hogy ki vagyok, és írt egy levelet. Azóta is a megpillantás éjszakájának nevezzük azt az estét.

Férjével tavaly szeptemberben fogadtak örök hűséget egymásnak.


Luca azt is elárulta, hogy a férjével teljes mértékben készen állnak a gyermekvállasra, de semmit sem kapkodnak el, és nem kötik időhöz a gólya érkezését. A műsorvezető a saját gyerekkorát is felelevenítette: a szülei 10 éves korában váltak el, 14 éves kora óta pedig rendkívül szoros a kapcsolata az édesapjával. 

Stohl András börtönbe kerülése éppen ezért nagyon megviselte Lucát:

A szabadulása után azt éreztem, ő mindig úgy csinált, mintha a bent töltött idő sétagalopp lett volna a számára, pedig nem volt az. Bizonyos dolgokat átértékelt, most már tudja, mivel jár, ha az ember nem tartja be a szabályokat.

#Bulvár#rtl#RTL Klub#stohl luca#magánélet#házasság#férj#gyerek

Címlapról ajánljuk