Belföld

Köszönjük, Kati bábu, virágok közt veled lenni – Pottyondy Edina, Dopeman és Puzsér Róbert sem fogta vissza magát Novák Katalin lemondása után

Mohos MátéMohos Máté

2024. február 12. 14:44

Dopeman pedig már be is jelentkezett a köztársasági elnöki posztra.

„Köszönjük Kati bábu!” – kommentálta a Facebookon Novák Katalin lemondását Pottyondy Edina humorista, youtuber. Az elmúlt napokban számos celeb, megmondóember nyilvánult meg a köztársasági elnök és Varga Judit visszalépésének ügyében. Mi ezek közül a reakciók közül választottuk ki a legviccesebbeket, legérdekesebbeket.

Pottyondy így folytatta Nováknak írott üzenetét: „A magyar adófizetők hálásak eddigi pótolhatatlan munkádért, ezért életed végéig megkapod a köztársasági elnöki fizut, ami havi 4,5 millió forint, ingyen lakást komornyikkal, autót, irodát és hozzá titkárságot, ingyenes egészségügyi ellátást, (gondolom nem a János Kórházba fogsz járni).”


Bródy János nem írt le olyat, amit ne fogalmazott már volna meg korábban dalszövegként. Ő a Miért hagytuk, hogy így legyen? című Illés-dalt küldte a volt köztársasági elnöknek, valamint Varga Juditnak is, aminek így szól a szövege:

Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa, 
Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra, 
Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk, 
Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk.

Puzsér Róbert viszont saját szokásához híven jó hosszan foglalta össze gondolatait. Azt írta: „Miközben az illiberális kurzus apraja-nagyja füstölővel táncolja körbe Novák Katalint és Varga Juditot, miközben Bayer Zsolt dögletes pátoszban gázolva kiáltja világgá, hogy »két asszony, két anya, két nő«, 

szabadjon jeleznem, hogy egy fiú vonat alá vetette magát, mert a bicskei gyermekotthon igazgatója, János bácsi éveken át fajtalankodott vele, és mert annak helyettese, Endre bácsi elhallgattatta. 

Arról az Endre bácsiról van szó, aki a gyermekotthon növendékeivel rendszeresen látogatta a felcsúti Puskás Akadémia rendezvényeit, bár ez nyilván csak véletlen egybeesés. Arról az Endre bácsiról van szó, akinek két asszony, két anya, két nő megkegyelmezett, és ennek a gyalázatnak a felelősségét a pápa látogatására kente rá.” 

Szavait így zárta: „Javaslom Bayer Zsoltnak meg a két asszony, anya és nő nagyszerűségén könnyekig hatódó trollkurzusnak, hogy merengjenek el pár percig a halálba erőszakolt srác sorsa felett, hátha észreveszik, hogy ebben az ügyben nem Novák Katalin és Varga Judit az áldozat.”


Bornai Tibor énekes, zeneszerző, a KFT tagja tanácsot adott a volt köztársasági elnöknek: „Ha tanácsot adhatnék neki, azt javasolnám, hogy már hétfő reggel keresse fel Iványi Gábort, és álljon be hozzá önkéntesnek. Ezt a lehető legjobb indulattal mondom.”


Hont András Novák Katalinról annyit jegyzett meg, hogy „Szili Katalin eddig sem jutott…”, valamint azt is leírta, hogy „egyeseknek sovány vigasz, de az eredmény még lehet Kövér”. De a fő dobbantása az volt, amikor kommentháborúba kezdett Magyar Péterrel, Varga Judit volt férjével. 

A publicista már több hosszú posztot is szentelt Magyarnak. Egyikben azt írta: „Tehát. Behívják a házassága megromlásakor egyenesen a Karmelitába eligazításra, de ő nem alkuszik, hanem a »botos verziót« választja. Majd ráküldik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, majd kisvártatva kinevezik több cég vezetésébe. Aha. Én nem kérhetek ilyen botos verziót? És hogy ne csak a szekértolás legyen: te, Atyaúristen, milyen képességű emberekre vannak bízva cégek a NER-ben?”

Erre kommentben így válaszolt Magyar: „Kedves András, jól fizet Toni? Ha esetleg nem sikerült vmit értelmezni, szívesen elmesélem. A KEHI-vizsgálatra és az épület előtt álló rendőrökre úgy emlékszem kb.100 tanú van.” Egy másik poszt alatt azt is megkérdezte tőle, hogy Rogán karakterenként fizeti-e. A DK-s Arató Gergellyel azt is megbeszélték, hogy lenne-e helye Magyarnak az Árnyékkormányban. Az itt kialakuló vita, valamint diskurzus már a mi hazánkos Varga-Damm Andreának is sok volt, aki annyit tett hozzá a dologhoz: „Ez most egy nagyon hülye bejegyzés volt”.


Dopeman rapper és közéleti megmondó egy, a következő köztársasági elnök személyét latolgató cikket osztott meg, majd magára utalva azt írta: „Hát ha van eszük, akkor tudjátok mi a helyes válasz…” Steiner Kristóf sem bonyolította túl mondanivalóját. Ő tegnapelőtt csak annyit posztolt:

Van igazság (?)


Nyitókép: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

#Belföld#celeb#puzsér róbert#novák katalin#lemondás#bródy jános#pottyondy edina#hont andrás#steiner kristóf#dopeman#varga judit#magyar péter#varga judit exférje

Címlapról ajánljuk