Belföld

Csák János megszólalt L. Simon László kirúgásáról és az „agybeszívásról”

rtl.hurtl.hu

2023. november 8. 8:06

Az előbbiről csak szűkszavúan beszélt a kulturális és innovációs miniszter.

„Mi egy életigenlő társadalomban hiszünk” – mondta Csák János kulturális és innovációs miniszter a Demokratának. A lapnak azt mondta egyebek mellett, hogy: 

A széles értelemben vett magyar kultúra világában nagyszerű időszak van mögöttünk.

Erre hozta példának egyebek mellett a színházak támogatását.

A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának, L. Simon Lászlónak a leváltásával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy „az állami intézmények vezetőitől különösen elvárható, hogy maradéktalanul tartsák be az Országgyűlés által meghozott törvényeket”.

A világ állásásról a miniszter elmondta: változás történt a korábbi évtizedekre jellemző „agyelszívás” területén, és most már „agybeszívást” is mondhatunk a világban az elméleti és gyakorlati tudással rendelkezőkért folytatott versenyben. 

Mint arról beszámoltunk, Csák János kirúgta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját. L. Simont a kormány által gyerekvédelminek nevezett törvény be nem tartása miatt menesztette, ő ugyanis azt mondta, a múzeum nem igazoltathatja a látogatóit, tehát nem győződhet meg róla, hogy csak felnőttel látogatják a World Press Photo kiállítást, amely a törvény értelmében 18 év alattiaknak tilalmas egy LMBTQ témájú fotósorozat miatt.

Mint arról a Híradó beszámolt, L. Simon László kirúgásának híre körbement a világban:


Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

#Belföld#csák jános#kulturális és innovációs miniszter#l. simon lászló#nemzeti múzeum#kirúgás

Címlapról ajánljuk