Belföld

Alsózsolcai akkumulátorbontó: népszavazást javasol az LMP

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 3. 13:51

Az LMP helyi népszavazás kiírását javasolja az Alsózsolcára tervezett akkumulátor-feldolgozó ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település polgármesterének.

Helyi népszavazás kiírását javasolja az Alsózsolcára tervezett akkumulátor-feldolgozó ügyében az LMP – írt az MTI.  Az ellenzéki párt vasárnapi, alsózsolcai, online közvetített sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet társelnök arról beszélt: nemrég derült ki a helyiek számára, hogy egy szlovén beruházó akkumulátor-feldolgozót akar létesíteni a településen.

Szijjártó Péter kedden jelentette be, hogy a szlovén Andrada csoport a világ legmodernebb technológiájával a Miskolc melletti településen hozza létre akkumulátorbontó gyárát. A helyieknek ez nagyon nem tetszett, és igen hevesen fejezték ki nemtetszésüket:

Menjetek haza, menjetek a kurva anyátokba!

 

Ma egyetlen település sem érezheti magát biztonságban, a kormány az akkumulátor-nagyhatalmi törekvéseit „rendületlenül viszi előre”, és nem törődik azzal, az emberek akarnak-e akkumulátorgyár, -alkatrészgyár vagy akkumulátor-feldolgozóüzem közelében élni – mondta. Rámutatott: egy nemzetközi egyezmény értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy a környezetét érintő információkról tájékozódjon, és részt vegyen az azt érintő döntéshozatali folyamatban, ez azonban itt sem történt meg.

Mérgezések, ismeretlen gázok, áramütés, kigyulladt gyártósor – többek között ilyen balesetek történtek az elmúlt években a komáromi és az iváncsai akkumulátorgyárakban. Az RTL Híradó riportját itt nézheti meg:


Nyitókép: RTL Híradó

 

#Belföld#alsózsolca#akkumulátor#gyár#akkumulátorbontó#tiltakozás#népszavazás#lmp

Címlapról ajánljuk