Belföld

Hálaadó szertartással készülnek Orbán Viktor 60. születésnapjára

rtl.hurtl.hu

2023. május 6. 10:44

Idén kerek évfordulót ünnepel a miniszterelnök.

Idén is lesz hálaadó szentmise Orbán Viktor miniszterelnök születésnapjára időzítve – írta a közösségi oldalakon megjelent felhívásokra hivatkozva a Gulyáságyú Média.

Hálaadó szertartással készülnek Orbán Viktor 60. születésnapjára

A kormányfő idén ünnepli 60. születésnapját, 

a szervezők szándéka szerint a misét „hazánkért, népünkért, vezetőinkért” tartják majd.

A szertartást a korábbi évekhez hasonlóan idén is Osztie Zoltán, a budapesti Március 15. téren található Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom plébánosa celebrálja. 

Osztie atya korábban több alkalommal is tett homofób kijelentéseket, a Hír Tv műsorában például arról beszélt, hogy véleménye szerint a homoszexualitás nem veleszületett dolog – ezt szerinte kutatások igazolják –, hanem „egyfajta betegség ez, nem a természetes”.

A kormány és a nagyobb egyházak kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak egymással, egy tavaly elfogadott jogszabály alapján pedig olyan ingatlanok tulajdonjogát is megszerezhetik a felekezetek, amelyek még a rendszerváltás előtt sem voltak a birtokukban. Az ingatlanok osztogatása amúgy is felpörgött, tavaly például több mint száz ingatlant szereztek meg teljesen ingyen az államtól.  

Nyitókép: Szigetváry Zsolt / MTI

#Belföld#orbán viktor#mise#születésnap

Címlapról ajánljuk