Belföld

Utasok rekedtek egy lezárt vasúti kocsiban a Keleti pályaudvaron, a MÁV elnézést kért

Nagy MartinNagy Martin

2023. április 18. 17:31

Hétfő este a szokásostól eltérő vágányról indult a Budapest és Szolnok között közlekedő S60-as személyvonat. Az eredeti vágányon maradt kocsit tárolóvágányra vitte a mozdonyvezető, előtte azonban lekapcsolta az utastér világítását és bezárta az ajtókat. Csakhogy még voltak utasok a vonaton.

Utasok rekedtek hétfő este az egyik vonaton a Keleti pályaudvaron – értesült az rtl.hu. Az utasok a megszokott vágányon felszálltak a menetrend szerint 21:50-kor Szolnokra induló S60-as szerelvényre, de később a hangosbemondó közölte, hogy a vonatuk egy másik vágányról indul. Mire azonban meghallották a közleményt és leszálltak volna, már nem tudták kinyitni az ajtókat. Senki nem ellenőrizte, hogy minden utas leszállt-e, ezért azt a fennmaradt emberekkel együtt kezdték kihúzni a tárolóvágányra.

Információink szerint a vonaton rekedt emberek kezdtek telefonálgatni a MÁV-nak és hozzátartozóknak is, hátha valaki intézkedni tud. Végül a szerelvény nagyjából 200 méterre állt meg a csarnoktól, onnan kellett az utasoknak visszamenniük a pályaudvarra. A sínek között ballagtak vissza, de baleset vagy személyi sérülés szerencsére nem történt. 

Nem vették észre őket, a MÁV elnézést kért

Az ügyben felkerestük a MÁV-csoport sajtóosztályát. Mint a válaszukból is kiderült, valóban gondok voltak a járattal, amely szerelvényforduló módosulása miatt aznap nem a szokásos 6., hanem a 12. vágányról indult. Mivel nem a 6. vágányra beálló szerelvény indult vissza S60-as vonatként, a kocsit tárolóra vitte a mozdonyvezető. Indulás előtt lekapcsolta az utastér világítását, majd megvárta, amíg leszállnak a takarítók és záródnak az ajtók.

Mindent rendben talált, elindult vissza a tárolóvágányra. A MÁV közlése szerint azonban mintegy 200 méterre a perontól ő maga vette észre, hogy három utas maradt a fedélzeten.

Miután a mozdonyvezető beállt és lezárta a szerelvényt, a 13. peronra visszavezető szolgálati sávon kísérte vissza az utasokat a csarnokba. Az érintettek nem éltek panaszbejelentéssel, így a jelek szerint vizsgálat sem indult, a vasúttársaság viszont elnézést kért az incidensért.

Sajnáljuk, hogy a vasutas munkatársak a szerelvénnyel történő átállás előtt az előírt kellő gondosság ellenére sem vették észre a fedélzeten maradtak utasokat, akik a mozdonyvezetőnek elismerték, hogy figyelmetlenek voltak

– közölte a MÁV szóvivője.

A vasúttársaság állítja, hogy eleget tettek a szükséges tájékoztatásnak. A vonat 12. vágányról való indulását 21 óra 10 perckor kiírták, majd a hangosbemondó is ezt közölte. A bemondó közleményében elsőként 21:38-kor, majd többször is elhangzott, hogy a 6. vágányra érkező szerelvény nem induló vonat szerelvénye, ne szálljanak fel rá az utasok. Hozzátették, a jármű kijelzőin „Nem lehet beszállni” felirat is megjelent.

Nem ez az első eset

Tavaly júniusban történt egy hasonló, ám sokkal durvább incidens, ugyancsak a Keleti pályaudvaron. A Zürichbe és Münchenbe közlekedő nemzetközi vonaton este elromlott a klíma, majd elment az áram is. A meghibásodott személykocsi helyett a MÁV egy tartalék kocsit állított volna be, viszont a kihúzásához szükséges tolatási műveletet úgy kezdték meg, hogy még voltak utasok a fedélzeten.

Az utasok benn rekedtek a klíma nélküli kocsiban, az elviselhetetlen meleg miatt pedig volt, aki az ablakot törte ki, hogy kiszabaduljon. 

Nyitókép: Jászai Csaba / MTVA / Bizományosi

#Belföld#máv#vonat#szerelvény#utasok#probléma#kellemetlenség#panasz

Címlapról ajánljuk