Belföld

Több százezer embert várnak Ferenc pápa Kossuth téri szentmiséjére

rtl.hurtl.hu

2023. március 1. 15:30

A Szent István-bazilikát és a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomot is meg fogja látogatni a pápa, a Papp László Sportarénában pedig 15 ezer fiatallal találkozik majd.

Több százezer embert várnak Ferenc pápa április 30-i, Kossuth téri szentmiséjére – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerdán az MTI-nek.

Erdő Péter ismertette: húszezer ülőhelyet tudnak biztosítani a Kossuth téren, de a téren állva és a környező utcákban összesen több százezer ember is részt vehet a pápai szentmisén.

Erdő Péter szólt arról is: a pápalátogatás második napján, szombat este a Papp László Sportarénában Ferenc pápa körülbelül 15 ezer fiatallal találkozik majd. Egyházmegyénként érkeznek majd a katolikus iskolák és egyéb közösségek delegációi – mondta, hozzátéve, a püspöki konferencia jövő hét elején beszéli meg, hogy melyik egyházmegyéből hány fiatal vehet részt az eseményen.

Erdő Péter elmondta, a Szent István-bazilikában és a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban tartott találkozókon a templomok befogadóképessége miatt korlátozott lesz a résztvevők száma, de a templomok előtti téren kivetítőn követni lehet majd az eseményeket. Amikor pedig Ferenc pápa kilép a templomból, ha nem is lehet majd személyesen beszélgetni vele, valamilyen formában lesz lehetőségük a híveknek személyesen üdvözölni őt.

Ferenc pápa április 28-30. között látogat Magyarországra.

Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

#Belföld#ferenc pápa#pápalátogatás#kossuth tér#mise#erdő péter#budapest

Címlapról ajánljuk