Hodász atya megírta, hogy gyerekkorában molesztálta egy pap

Hodász András katolikus pap a Szemlélek keresztény portálon megjelent írásában számolt be arról, hogy gyerekkorában szexuális visszaélést követtek el ellene. 

A saját kérésére egyéves felmentését töltő Hodász atya arra az ítéletre reagált, amely szerint a 13 éves korában szintén szexuális abúzust elszenvedő Pető Attilát bűnösnek találta a bíróság zaklatás miatt. Tette ugyanakkor mindössze annyi volt, hogy több alkalommal is számon kérte az egyház vezetőit: miért nem ítélik el az őt gyerekkorában molesztáló papot. 

Hodász atya azt írta: 

Szimbolikus pillanat, amikor egy áldozat ül a vádlottak padján. A társadalom szégyenének pillanata ez, emberségünk mélypontja, tulajdonképpen áldozathibáztatás. 

Igen, értem, hogy a törvény betűje szerint Attila zaklatást követett el, de ha jogi passzusok mögé bújva mossuk kezeinket, hogy megússzuk az együttérzést, ezáltal újra magára hagyva azt, akit évekkel ezelőtt is magára hagytak a körülötte lévő emberek, hát akkor alig vagyunk különbek náluk”.

Hodász atya visszaemlékezett arra is, hogyan reagáltak a szülei, amikor évekkel később elmondta nekik, hogy zaklatták: 

Furcsának is találták, hogy olyan sokat találkozom azzal a pappal, akiről amúgy hallották is, hogy valami nincs rendben vele, és gyanúsan sok fiatal fiú van körülötte állandóan, de nem tudták, mit tehetnének. 

És én dühös voltam rájuk ezért a vétkes naivitásukért és a felelősséghárító tehetetlenségükért. Én gyerek voltam, ők pedig a szüleim voltak, az lett volna a dolguk, hogy mindent megtegyenek azért, hogy megvédjenek engem.”

Hozzátette: „Meg kell értenünk, hogy aki ilyen szörnyűségeket élt át, annak arra van szüksége, hogy melléálljunk, átöleljük, és azt mondjuk neki: látom a fájdalmadat, és együttérzek a haragoddal. Sajnálom, ami veled történt, legfőképpen azt, hogy nem volt senki, aki megvédett volna. De most itt vagyok, többé nem vagy egyedül.”

Hodász atya azt is megjegyezte: „Nem akarom passzivitással vádolni a katolikus egyházat, hiszen tényleg rengeteget tettünk az elmúlt években: azt a bizonyos atyát régen elbocsátották a szolgálatból, megelőző intézkedéseket vezettünk be, gyermekvédelmi bizottságot állítottunk fel, a szemináriumi tananyagba beépítettük ezt a témát, képzéseket, konferenciákat tartunk, és még sorolhatnám. De egy valami még hiányzik – nem az Egyházból, hanem a teljes magyar társadalomból: hogy megértsük, mi zajlik az áldozatok lelkében, mert akkor tudunk empátiával fordulni feléjük, és megadni nekik mindazt, amire valóban szükségük van. Komolyan kell vennünk, hogy a legnagyobb mulasztásunk, hogy magukra hagytuk őket”.

Nyitókép: Komka Péter/MTI