Belföld

Varga Judit azért nem kommentálja a Schadl-Völner ügyet, mert Völner már nincs a kormányban

rtl.hurtl.hu

2023. február 6. 14:41

A miniszterből nem sikerült érdemi információt kihúzni a korrupciós botrányról.

„Völner Pál már több mint egy éve nem tagja a kormánynak, ez meg egy folyamatban lévő büntetőügy, amit se magánemberként, se miniszterként nem áll módomban kommentálni” – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Telexnek hétfőn a Schadl-Völner-botrányról Sopronban.

Varga azt is hozzátette, a nyomozás lezárult, a bíróságnál van az összes információ, ezeket nekik kell értékelniük.

A tárcavezető annak ellenére sem válaszolt a kérdésekre érdemben, hogy a tanúvallomások szerint a végrehajtók jogellenes kiválasztásához a minisztérium közép- és felső vezetése is asszisztálhatott. Amikor felvetették Vargának a lehetséges politikai felelősségét, akkor azt mondta, a miniszteri meghallgatásán már sok mindenre válaszolt – majd belépett a soproni kolostor épületébe, ahol a kormány fog ülésezni három napig.

Varga Judit neve egyébként az ügy elmúlt hetekben kiszivárgott irataiban és hangfelvételein is feltűnik. Schadl György egy ponton azt mondta, egy végrehajtó azzal fenyegetőzik, hogy bűnpártolásért feljelenti a minisztert. Erről több is kiderül a Híradó riportjából:

 

Nyitókép: Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Családtudományi Szövetség Párkapcsolati kultúra és demográfia című budapesti konferenciáján 2022. november 25-én. Fotó: MTI/Soós Lajos.

#Belföld#varga judit#schadl györgy#völner pál#völner-ügy#végrehajtók#sopron

Címlapról ajánljuk