Belföld

Deutsch Tamás a családon belüli erőszakhoz hasonlította a jogállamisági eljárást

rtl.hurtl.hu

2022. december 11. 6:47

Ismét sarkosan fogalmazott a Fidesz EP-képviselője.

Interjút adott Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a Kossuth rádiónak. Arról beszélt, hogy szerinte a brüsszeli bürokraták minden eszközzel rá akarják kényszeríteni az akaratukat a magyar emberekre a szankciók, az illegális bevándorlás elfogadása és a gyermekvédelminek nevezett törvény ügyében, írja az MTI.

Felrótta, hogy „bár Magyarország mind az általa tett 17 vállalást maradéktalanul teljesítette, az Európai Bizottság mégis ugyanazt a büntetést javasolja az Európai Tanácsnak, mint a folyamat elején”.

Guy Verhofstadt belga liberális európai parlamenti képviselő felvetéséről, miszerint minden alkalommal el kell venni a Magyarországnak járó forrásokat, ha ellenkezik az unióval hazánk, azt mondta: ezzel, túl a vérlázító tartalmon, ismét jelét adta, hogy „tőről metszett magyargyűlölő”.

Deutsch szerint nem kevesebbről van szó, mint egy politikai közösség, az Európai Unió családján belüli erőszakról, „márpedig a családon belüli erőszak az egyik legdurvább bűncselekmény”. Itt egy „politikai galádság” történik szerinte, minden eszközzel a brüsszeli bürokraták rá akarják kényszeríteni az akaratukat a magyar emberekre és mindezt úgy teszik, hogy a fenti kérdésekben messze a párthovatartozáson túlmutató nemzeti egység létezik.

Korábban arról is írtunk, hogy Rónai Egon az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a következőt kérdezte Deutsch Tamástól, a Fidesz EP-képviselőjétől: „Azt mondja Lázár János, hogy kokainon élő gazemberekkel kell tárgyalni Brüsszelben. Ön is szokott ilyenekkel egy asztalnál ülni?” Mire Deutsch azt válaszolta: „ Hát, nehéz alakokkal igen, sajnos, de hát az élet az már csak ilyen”. Deutsch „magyarellenes rasszizmusról” szóló kijelentéseit pedig itt szemléztük.

 

Nyitókép: Soós Lajos / MTI

#Belföld#deutsch tamás#családon belüli erőszak#jogállamiság#eljárás#eu#ep#képviselő#fidesz

Címlapról ajánljuk