Belföld

Erdő Péter Magyarországra hívta Ferenc pápát: Nem várhatjuk, hogy majd a politika lesz helyettünk keresztény

rtl.hurtl.hu

2022. június 6. 20:49

„A keresztény közösségek, ha elég erősek, képesek hatni az egész társadalomra” - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a máriaremetei kegytemplom parkjában pünkösdhétfőn az MTI tudósítása szerint.

Szerinte: „ez a felelősségünk is, hiszen nem várhatjuk, hogy majd a politika lesz helyettünk keresztény”, vagy „úgy lesz körülöttünk keresztény a világ, hogy mi nem teszünk ezért semmit”.

„A társadalmi hatás tehát fontos, de mindig belülről kell fakadnia” - hangsúlyozta, hozzátéve, ha a keresztények képesek olyan közösséget alkotni egymással, amelyre felfigyel a világ, az tanúságtétel a hitükről.

Erdő Pétert kérdezték a 2021 szeptemberben Budapesten tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) hosszú távú hatásairól is. A bíboros értékelése szerint a kongresszus megerősítette a „katolikus hitünkbe és közösségünkbe vetett bizalmat”. Fontos nemcsak tudni, hanem meg is élni azt, hogy „sokan vagyunk” - mondta, hozzátéve, ez a tapasztalat megerősíti a katolikus intézmények, iskolák identitását is.

Elmondta, jövő tavaszra ismét meghívták Ferenc pápát Magyarországra a püspöki karral. „Meglátjuk, mi lesz a válasza, de mi készülünk és várjuk," tette hozzá Erdő Péter. A legutóbbi pápalátogatásról az RTL Híradó is tudósított:

Nyitókép: MTI / Bruzák Noémi

#Belföld#erdő péter#katolikus#politika#keresztény#ferenc pápa#látogatás

Címlapról ajánljuk