Baleset-bűnügy

Megszólalt a nő, akinek házát ellopta az ingatlanmaffia

rtl.hurtl.hu

2024. március 18. 5:37

Az asszony ingatlanát egy stróman „vette meg”, akit azóta a bűntársai a gyanú szerint már meg is öltek. Azonban Magyarországon még így is a nőnek kell pereskednie azért, hogy visszakapja a házát. 

Megölhették saját bűntársukat egy banda tagjai – egy elhagyatott tanya kútjában találtak rá az asszonyra a rendőrök. Erről számolt be bő egy hónapja az RTL Híradó. A rendőrök úgy gyanították, hogy az áldozat társai Budapesten és a Balaton környékén lakatlannak tűnő, elhagyatott házakat szemeltek ki, majd hamis papírokkal eladták azokat. Az asszony volt az egyik stróman, azonban összeveszhettek a pénzen, ezért kellett meghalnia. 


A Blikk úgy tudja, a nőt megfojtották. A lap munkatársai időközben elértek egy nőt, akinek a gödöllői otthonát hamis papírokkal „eladták”. Krisztina párjával, Ottóval három évtizede él az Egyesült Államokban, de a nyugdíjas évekre szerettek volna hazaköltözni Krisztina otthonába, ami két évszázada a nő családjának tulajdona. Tavaly márciusban azonban egyetlen nap alatt lopták el tőlük, amit akkor tudtak meg, amikor a szomszéd szólt nekik, hogy ismertlenek parkoltak le eléjük, akik a ház új tulajdonosaiként mutatkoztak be.

Azt hittük, betörtek, hiszen szándékomban sem volt eladni a házat

– mondta a nő a Blikknek, aki azt is elárulta, hogy azonnal hívták a rendőröket.

Várakozás közben a levélszekrényből kiesett egy, a földhivataltól érkezett határozat: e dokumentumból értesültünk róla, hogy egy számunkra ismeretlen nő megvette az ingatlanomat egy hónappal korábban, március 17-én. Így derült ki, hogy ellopták a házunkat

– tette hozzá. Az ingatlant azóta „tobbértékesítették”, a rendőrség pedig egyesítette a betörés és a csalás miatt indult eljárásokat.

A csalók egy korrupt ügyvéd segítségével készítettek egy hamis meghatalmazást, ami kimondja, hogy egy bizonyos ember eljárhat a nevemben. Összeszerkesztették a meghatalmazást és az adásvételi szerződést, ezekkel bementek a földhivatalba, ahol helyben átírták az ingatlant a nevükre

– adott betekintést a csalók módszereibe Krisztina.

Jelenleg egy polgári peres eljárás is folyamatban van, ugyanis a házaspárnak küzdenie kell, hogy visszakaphassa a saját ingatlanát.

Nyitókép (illusztráció): Gödöllői városkép – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

#Baleset-bűnügy#ingatlancsalás#ingatlanmaffia#gödöllő#gyilkosság#per

Címlapról ajánljuk