Baleset-bűnügy

Videón, ahogy ketten kifosztanak egy alvó utast Budapesten, a 6-os villamoson

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 28. 11:35

Az elkövetőket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki egy éjjel, a villamoson kihasználta, hogy utastársa alszik, és elvette a kezéből a telefonját, majd kizsebelte. A bíróság a vád alapján a kifosztót és a neki segédkező, szintén megvádolt nőt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, közölte az ügyészség honlapja.

A tényállás szerint a 23 éves vádlott 2023. szeptember 11-éről 12-ére virradóan a Móricz Zsigmond körtéri végállomásra beérkező 6-os villamoson felfigyelt egy alvó férfira. Odalépett hozzá, kivette a férfi kezéből a mobiltelefonját, majd kicsit később a zsebéből az elektromos cigaretta készülékét töltetekkel, és egy fülhallgatót összesen közel 95 ezer forint értékben. A társa mindeközben azt figyelte, hogy jön-e valaki, így nyújtott segítséget a bűncselekmény elkövetéséhez.

Az elkövetőket egy rendőr igazoltatta, és megtalálta a férfi ruházatába, illetve a villamosülés mögé és alá rejtett értékeket.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a párost két napon belül bíróság elé állította. A bíróság a bűncselekményt beismerő és eddig büntetlen előéletű elkövetőket bűnösnek mondta ki a vád szerint, kifosztás bűntettében, és a férfival szemben 1 év 10 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönt, míg bűntársával szemben 1 év – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki.


Nyitókép: Ügyészség.hu

#Baleset-bűnügy#villamos#hatos#kifoszt#alvó#utas#börtön#ítélet#Videó

Címlapról ajánljuk