Baleset-bűnügy

Megvertek, levetkőztettek, majd sorsára hagytak egy ittas férfit Borsodban

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 25. 12:09

Egy 17 éves fiú és a 14 éves barátnője magára hagyták a bántalmazott, ittas férfit.

A Miskolci Törvényszék a 17 éves férfit emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, és 3 év 6 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte, 14 éves barátnőjét pedig segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt próbára bocsátotta.

A fiatalok jól ismerték a sértettet, akivel 2019. október 5-én együtt szórakoztak, italoztak egy borsodi község presszójában. A szórakozóhelyet a késő esti zárórát követően együtt hagyták el, ahonnan az ittas sértett egyből hazaindult a közel 4 km-re, másik településen lévő otthonába. Mivel a fiatalok is ugyanott laknak, nem sokkal később ők is elindultak, és kerékpárral utolérték az egyébként gyalogosan közlekedő férfit. Mellé érve leszálltak a bicikliről és azt tolva hárman együtt sétáltak tovább.

Beszélgetni kezdtek, majd a férfi vádlott minden előzetes indok nélkül lökdösni kezdte a sértettet, több alkalommal megütötte, valamint a felső ruházatát ráncigálta. A férfi kérdőre vonta a vádlottat, hogy miért bántalmazza, aki erre még agresszívabbá vált és tovább folytatta a férfi ütlegelését.

A sértett ittassága és a bántalmazás miatt többször elesett, a vádlott pedig az ütések között addig rángatta a férfi ruháit, amíg az teljesen meztelen lett. Ezt követően a vádlottak az esőben, 10 Celsius-fok körüli hőmérséklet mellett a bántalmazott, lemeztelenített, ittas sértettet magára hagyták a kivilágítatlan közúton. A férfit fél óra elteltével egy arra közlekedő autóbusz sofőrje találta meg az úttesten fekve.

A sértett azért nem hűlt ki, mert megtalálták és orvoshoz vitték.

A 14 éves lány nem vett részt a bántalmazásban, sőt többször tiltakozott barátja cselekedete ellen, de ő is bűnrészes, mivel ő is otthagyta az út szélén a férfit, semmit nem tett azért, hogy megmentse a sértett életét.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szerint a bíróság ítélete a büntetés céljainak nem felel meg, mivel az élet elleni erőszakos bűncselekmények súlyos, tettarányos büntetést igényelnek.

Nyitókép (illusztráció): Pexels

#Baleset-bűnügy#bántalmazás#meztelen#borsod

Címlapról ajánljuk