Baleset-bűnügy

Szeretett kutyája emlékére graffitizte össze a rákosrendezői vonatot egy férfi

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 4. 11:29

Rákosrendező vasútállomáson csütörtök éjszaka egy férfit találtak a rendőrök, amint éppen az egyik vonatot fújja le festékszóróval. Amikor kihallgatták, azt mondta a nyomozóknak, hogy csak szeretett kutyája emlékére állított graffitit. 

Csütörtök éjszaka bejelentést érkezett a XIV. Kerületi Rendőrkapitányságra, hogy egy ismeretlen Rákosrendező vasútállomásnál épp graffitival fújja le az egyik vonatot – számol be róla a police.hu.

A zuglói rendőrök percek alatt a helyszínre értek, ahol a vagonok mellett mintegy 20 flakon szórófestéket, míg a bokrok között egy férfire bukkantak. A 43 éves gyanúsítottat az egyenruhások előállították, majd a nyomozók rongálás vétség gyanúja miatt kihallgatták. A férfi elismerte tettét,

vallomásában pedig elmesélte, hogy szeretett kutyája emlékére állított graffitit, ezért fújta le a vonatot.

Az alkotáson egyébként nem látszik kutyára emlékeztető alak, és nehezen kivehető, hogy pontosan mi volt a neve – ha egyáltalán a nevére utal a felirat.

Kutyája emlékére graffitizte le a rákosrendezői vonatot egy férfi
Fotó: police.hu


Nyitókép: police.hu

 

#Baleset-bűnügy#graffiti#kutya#emlékezés#rákosrendező#vonat

Címlapról ajánljuk