Baleset-bűnügy

El akarta vágni élettársa torkát egy féltékenységében őrjöngő férfi, letartóztatták

rtl.hurtl.hu

2023. július 19. 11:32

Éjszaka a nő arra ébredt, hogy a férfi a hajánál fogva lehúzta az ágyról, és elkezdi ütlegelni.

Budapest Környéki Törvényszék közlemény szerint a nő még 2021-ben egy internetes közösségi oldalon keresztül ismerkedett meg a gyanúsítottal, aki élettársi kapcsolatot alakított ki vele.

Két héttel a bűncselekményt megelőzően a férfi féltékenykedni kezdett az asszonyra, akit megfenyegetett, hogy ha megcsalja őt, elvágja a torkát. Július 15-én a sértett átment a bátyjához, hogy segítséget nyújtson egy lakodalom előkészületeiben.

Közben a gyanúsított közölte vele, hogy nem kíséri el, és el fog tőle költözni.

Éjszaka a nő arra ébredt, hogy a férfi a hajánál fogva lehúzta az ágyról, és elkezdi ütlegelni. Miután a rendőrök kiérkeztek a házhoz, a férfi elment otthonról, de később visszament, betörte az ajtót és a konyhában magához vett egy kést, majd azt a nő nyakához tartva sebet ejtett rajta.

Végül a nőnek sikerült kiszabadulnia a férfi szorításából, és elmenekült, majd később a szomszédaitól kért segítséget.

Az eset következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a vágás közel volt a nyaki ütőérhez, melynek sérülése akár halálos eredménnyel járó vérvesztést okozhatott volna.

A bírósági közlemény szerint a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat, majd elrendelte a letartóztatását. A tárgyalásig előzetesben kell lennie, de legfeljebb augusztus 18-ig.

A családon belül erőszakról és az erőszakoskodó fél valódi szándékairól a Reggeli műsorvezetői beszélgettek egy szakértővel:

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon. 

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Nyitókép: illusztráció / Getty Images

#Baleset-bűnügy#megcsalás#féltékenység#gyilkossági kísérlet#letartóztatás

Címlapról ajánljuk