Baleset-bűnügy

Önbíráskodás Nógrádban: megverték a fűrésztolvajnak tartott férfit, letartóztatták őket

rtl.hurtl.hu

2023. június 30. 12:03

A négy férfi az egyiküktől ellopott láncfűrészt kereste a férfin, akit megvertek és megöléssel fenyegettek. Meg is mondta nekik, hol található az ellopott tárgy. 

Önbíráskodás miatt tartóztattak le négy férfit, akik a gyanú szerint az egyiküktől ellopott motorfűrészt keresve megvertek, elraboltak és megöléssel fenyegettek meg egy férfit, akin a fűrészt keresték – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

A közlemény szerint a meglopott férfi egyik ismerőse azt állította, hogy a láncfűrészt Tar községben látta egy férfinél. Június 25-én, vasárnap este hárman el is utaztak Tarra, ahol a vasútállomás közelében megtalálták.

Hátulról lefogták, majd egyikük pedig legalább kétszer arcon is ütötte, majd betuszkolták egy autóba, ahol a fűrész tulajdonosa ököllel verni kezdte, az ellopott fűrészt követelve tőle. Az autóval negyedik társukhoz hajtottak, majd a sértettet már négyen további veréssel, illetve megöléssel fenyegették.

Ezután átültették egy másik autóba, és elindultak vele, útközben tovább bántalmazva. A verések és a fenyegetés hatására a sértett elmondta, hol található a motorfűrész, ezért Bátonyterenyére utaztak tovább, ahol a fűrész tulajdonosa „visszavásárolta” azt, miközben a sértettet nem engedték kiszállni az autóból.

Ezután Pásztó felé indultak és útközben a tovább bántalmazták a férfit, majd azért, hogy a fűrészért kifizetett pénzt visszaszerezzék a tulajdonos megöléssel fenyegette meg a sértettet, másnapig követelve a 16 ezer forintot tőle. Miután a sértett ígéretet tett arra, hogy a pénzt határidőre megfizetni, a gyanúsítottak Tar község közelében elengedték őt.

A négy személyt csoportosan elkövetett önbíráskodás és a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettével gyanúsítják.

Nyitókép: Illusztráció. Fotó: Unsplash

#Baleset-bűnügy#önbíráskodás#fűrész#láncfűrész#motorfűrész#lopás#tolvaj

Címlapról ajánljuk