Baleset-bűnügy

Bevásárlókocsikat és kukát rakta a sínekre gyerekek, felfüggesztett fogházbüntetést kaphatnak

rtl.hurtl.hu

2023. március 16. 10:12

Több mint másfél millió forintos kárt okozott a 14 és 15 éves fiú, akik ellen most vádat emelt az ügyészség.

Vádat emelt az ügyészség két gyerek ellen, miután bevásárlókocsikat és egy kukát raktak vonatsínekre, majd végignézték, ahogy az érkező vonatok nekiütköznek az akadályoknak – közölte a Fővárosi Főügyészség. A két fiút rongálással, valamint közlekedés biztonsága elleni bűntettel vádolták meg.

A közlemény szerint az akkor 14 éves és 15 éves fiúk 2020 augusztusában az egyik éjjel eltoltak egy bevásárlókocsit egy XVII. kerületi bevásárlóközponttól a közeli vasúti sínekhez, majd a kocsit felfordították és a sínekre helyezték, és végignézték, hogy az ott haladó egyik vonatszerelvény azt elsodorja.

Bevásárlókocsikat és kukát rakta a sínekre gyerekek, vádat emeltek ellenük
Fotó: Fővárosi Főügyészség

Három nappal később, a hajnali órákban a fiatalkorúak egy másik kocsit is eltoltak a bevásárlóközponttól, és megismételték az akadályállítást. Ekkor az érkező vonat gyorsfékezést követően nekiütközött a bevásárlókocsinak, és elsodorta azt. A mozdonyban több mint másfél millió forintos kár keletkezett.

Bevásárlókocsikat és kukát rakta a sínekre gyerekek, vádat emeltek ellenük
Fotó: Fővárosi Főügyészség

Alig egy órával később a 14 éves fiú, immár társa nélkül a közeli utcából szerzett kukát rakta a sínekre, és végignézte, hogy egy érkező vonat gyorsfékezést követően nekiütközik a kukának.

Az ügyészség fiatalkorúak fogházbüntetésének kiszabását indítványozza, próbaidőre felfüggesztve a két fiú ellen.

Nyitókép: Fővárosi Főügyészség

 

#Baleset-bűnügy#vonat#sín#bevásárlókocsi#kuka#fiúk#ügyészség#vádemelés

Címlapról ajánljuk