Műsorújság
RTL Most

Ismét ketten búcsúztak az X-Faktortól

Az X-Faktor 2019-es évadának harmadik élő showjában, a versenyzőknek már két produkcióval kellett bizonyítaniuk. A továbbjutást jelképező két székért pedig hatalmas harc folyt. Végül Bagdi Enikő és Burai Renátó számára véget ért az X-Faktor.

Az X-Faktor kilencedik évadának versenyzői, a harmadik élő showban már két produkcióval léptek a közönség és a mentorok elé. A produkciók közben a nézők az RTL 24 applikációján és sms-en szavazhattak arról, kiket szeretnének látni a második fordulóban. A harmadik adás első szakaszában 516,237 érvényes szavazat érkezett a nézőktől, ami 37,3%-kal több mint egy évvel ezelőtt. Az első fordulóban a legkevesebb szavazatot Bagdi Enikő kapta, így ő búcsúzott az X-Faktortól.

Ám itt az izgalmak még nem értek véget, mert következett a székes feladat.
A mentorok és a nézők szavazatai alapján a továbbjutást jelentő székeken Ruszó Tibi és Zdroba Patrik foglaltak helyet. A másik 3 döntős sorsáról újabb szavazás indult, mert a nézők még 2 versenyzőt továbbjuttathattak a szavazataikkal. A második fordulóban a továbbjutók táborához még csatlakozhatott Vanek Andor és Manuel. A legkevesebb szavazatot Burai Renátó kapta így számára is véget ért az X-Fakor.

A harmadik adás alatt 1,144,108 alkalommal nyilvánítottak véleményt a nézők az elhangzott produkciókkal kapcsolatban, az RTL24 applikációban és SMS-ben összesen; ami 46%-kal több mint 2018-ban.
 

ELSŐ KÖRÖS PRODUKCIÓK:

Bagdi Enikő: Egyszer (Rúzsa Magdolna)

 

Vanek Andor: idontwannabeyouanymore (Billie Eilish)

 

Ruszó Tibi: Despacito (Luis Fonsi)

 

Manuel: Kicsi lány (Saját dal)

 

Zdroba Patrik: Eye Of The Tiger (Survivor)

 

Burai Renátó: I was here (Beyoncé)

 

MÁSODIK KÖRÖS PRODUKCIÓK:

Vanek Andor: Európa (Varga Miklós)

 

Ruszó Tibi: Szabadíts fel (Mester Tamás)

 

Manuel: Emotions (Iann Dior)

 

Zdroba Patrik: What do you mean? (Justin Bieber)

 

Burai Renátó: Bolond vagyok, mert téged szeretlek (Gáspár Laci)

 

EXTRA PRODUKCIÓ

Jazz+Az: Mit tehet a sejt/Helló édes/Ma jól vagyok

 

Legnézettebb videók