KERESÉS search-close

„Nem vagyok elég jó, ezért dobott el az anyukám” – Rafael Edit igaz története

szerző:
2017.03.22. 11:58

Vajon előre meg van írva a sorsunk, vagy a véletlenek játéka alakítja az életünket? Erre a kérdésre Isabelle sem tudja a választ, pedig az ő sorsa is igen sok mindenen múlt. Ha sok-sok évvel ezelőtt nem adja nevelőintézetbe az édesanyja, akkor most talán nem egy mosolygós és vagány New York-i lány lenne, aki boldog és kiegyensúlyozott ugyan, de mégis minden vágya, hogy egyszer láthassa vér szerinti édesanyját.

Bizony, Rafael Editet – ez Isabelle eredeti magyar neve – egyéves korában adta be édesanyja az egri árvaházba. A kislányt imádták a gondozók, nevelője szívén viselte a kicsi sorsát. A mindig vidám és cserfes Edit szerencsére nem töltött bent sok időt, ugyanis két év elteltével már örökbe is fogadták. Mégpedig Amerikába.

A most 23 éves Isabelle húsz évvel ezelőtt érkezett a művészet, a divat és a gasztronómia fellegvárába, azaz Manhattanbe. A gyönyörű lány már piciként megélhette azt, hogy milyen is az álmok városában élni, milyen egy olyan örökbefogadó apa lányának lenni, aki a Broadway színpadán dolgozott, mint díszletépítő. Így a kicsi Iza már egészen kiskorában beléphetett a híres Broadway kulisszái mögé. Talán ennek is köszönhető, hogy az aprócska lány szerepelt egyszer a híres „Szezám utca” műsorában, amit a világon több millióan néztek.

Megható, hogy a fiatal lány örökbefogadó szülei mennyire élesen emlékeznek még a mai napig arra a pillanatra, mikor először találkoztak a leendő kislányukkal. Rögtön tudták, hogy ő lesz az, és ami legfontosabb, sosem titkolták el Isabelle elől a múltját. Egyszerűen tapintani lehet azt a szeretetet, ami körbelengi Isabelle-t és Maxet, a nagyobbik édes gyermeküket.

Isabelle boldog és hálás a sorsnak. Egyéves kislányával és férjével csodálatosan élnek, miközben szülei ott segítenek nekik, ahol csak tudnak. A lány mára teljesen elfelejtette a magyar nyelvet annak ellenére is, hogy tudja, a szülei magyarok, és ő 1994-ben Ózdon született. Nincs oka panaszkodni, és nem is teszi. Csupán csak egyetlen egy dolog hiányzik: szeretné tudni, ki az igazi édesanyja, honnan jött, miért hagyták el, mi a múltjának igaz története. A fiatal lány már próbálkozott a kereséssel, csakhogy titkos örökbefogadás történt vele kapcsolatban, így semmilyen információt sem adhatnak ki róla. Iza megtalálta az interneten egri nevelőjét, akitől adatokat nem kapott, nem kaphatott, de megtudta, hogy létezik egy műsor, a „Keresem a családom!” – mely talán megoldás lehetne a gondjára.

„Nem vagyok elég jó, ezért dobott el az anyukám” – Rafael Edit igaz története
 

 

A stáb rengeteg jegyzőt, szociális munkást, illetve gyámügyest keresett és kérdezett meg, azokat, akik valaha ismerhették a kis Editet. A szerencse is segítette őket, mert bár először tévúton jártak, és egy másik családhoz jutottak el, de aztán kiderítették, hogy a lány biológiai édesanyja Lakatos Edit. És ő megerősítette: 22 évvel ezelőtt született egy lánya, akit egy egri nevelő intézetben hagyott. A stáb nem bízta a véletlenre a dolgot: DNS mintát vettek Isabelle-től és a megtalált nőtől is. Az eredmények szerencsére igazolták a kutatás eredményét: valóban Lakatos Edit a keresett édesanya.

Lakatos Edit jelenleg Bükkszenterzsébeten él élettársával, azaz Isabelle apjával és még négy gyermekükkel. Az asszony azt meséli, hogy mikor megszületett a kislánya, akkor teljesen egyedül volt, senkire se támaszkodhatott. A hideg és az éhezés elől átmenetileg beköltözöttek a nővéréhez, akinek a férje vette nevére a kislányt, így lett Rafal a családneve. Sajnos kis idő múlva onnan is menniük kellett, emiatt Lakatos Edit úgy döntött, jobb sorsa lesz kislányának egy nevelő intézetben, ahol melegben lehet, és rendesen kaphat ennivalót is.

Mikor Lakatos Edit meglátta lánya fotóját, és megtudta, hogy több ezer kilométerre él tőle a gyermeke, megdöbbent.

Isabelle és férje a hír hallatán meg sem állt Budapestig. Miközben Lilu megmutatta a párnak fővárosunk szépséges részeit, addig a lány arról mesélt, hogy aznap éjjel álmában „látott” egy kis vidéki házat, ahol édesanyja lakhat.

A találkozás pillanatában mintha megállt volna az idő. Két ismeretlen ember áll egymással szemben. Hiába nem ismerik egymást, hiába nincs közös nyelvük, valahogy az ősi kötelék sokkal erősebb az összes többinél.

Anya és lánya azóta az interneten tartják a kapcsolatot, és ha minden igaz, nemsokára Isabelle újra Magyarországra jön, de akkor már az egész családjával…

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való