Műsorújság
RTL Most

Visszaveszik a tiltakozó ápolónőt

Visszaveszik a Péterfy Sándor utcai kórházba Sándor Máriát. Arról az ápolóról van szó, aki szombaton fekete ruhás tiltakozást kezdeményezett az egészségügy helyzete miatt, majd miután nem engedték neki, hogy feketében maradjon, felmondott. Később meggondolta magát, azt mondja, nem akarja cserbenhagyni kollégáit. A kórház vezetése lehetővé tette, hogy folytassa munkáját. Folytatódik a figyelemfelhívó akció is, az ápolók és nővérek szombaton ismét országszerte feketébe öltöznek.
Múlt szombaton Sándor Mária kezdeményezésére az ország sok ápolója és nővére feketébe öltözött. Így akarták felhívni a figyelmet az egészségügy gyászos helyzetére. Sándor Máriának azonban megtiltotta a felettese, hogy feketét viseljen. Emiatt felmondott.

Később mégis meggondolta magát, és maradni akart. Azt mondta azért, hogy ne hagyja cserben kollégáit. Kedden a szakszervezet elnökével és egy ügyvéddel ment tárgyalni a kórház ápolási igazgatójához. Sikerült megegyezniük, megtarthatja az állását, és bár fekete ruhát nem, de fekete szalagot viselhet.

A fekete ruhás akciót támogató Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondja, ha a nővérek túlórapénzét időben kifizették volna, nem jutnak el idáig.

Sándor Mária két hónapja a Házon kívülben beszélt először arról, hogy még a túlórapénzüket sem kapják meg időben, és mennyire túlterheltek kollégái. A hátralékot azóta megkapták, de továbbra is rengeteget kell dolgozniuk.



„A hangotok Floridáig is elér.” Ezt a fotót egy amerikai klinika magyar és amerikai dolgozókból álló ápoló-csapata posztolta a közösségi oldalon.



Ez a magyar nővér pedig Münchenből fejezte ki a szolidaritását.







A Független Egészségügyi Szakszervezet ismét azt kéri az ápolóktól, hogy a mostani hétvégén is öltözzenek feketébe. 100 százalékos béremelést szeretnének elérni.
 

A teljes RTL Híradót visszanézheti az RTL Moston!

Legnézettebb videók