Műsorújság
RTL Most

Önkormányzatok is érintettek a Quaestor-botrányban

Győr egymilliárd, Vecsés 200 millió forint értékű, a Quaestoron keresztül vásárolt államkötvényéhez nem fér hozzá a brókercég csődje miatt. A HVG kiderítette: a Külügyminisztérium Orbán Viktor utasítására nemcsak 3,8 milliárd forintnyi államkötvényt, de 72 milliárd forint értékű részvényt is kivett a cégből a Quaestor bedőlése előtt. A kormány azt ígéri: csütörtökön mondja meg, összesen mennyi közpénz van még a brókercégeknél.
 

Quaestor-ügy: Vita a főügyész interjújáról

160 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le mostanáig Quaestor-ügyben - jelentette be a fővárosi főügyész a Klubrádióban. Ibolya Tibor kedd este pedig arról beszélt az ATV-ben, hogy senki sem tüntetett el iratokat, és érvénytelenül nevezték ki Orgován Bélát két hete a Questor élére. A Demokratikus Koalíció Ibolya Tibor menesztését követeli, szerintük elképesztő mondatokat engedett meg magának.
 

A teljes RTL Híradót visszanézheti az RTL Moston!
 

Hasonló videók

  • Útnak indult a világ első úszó atomerőműve, ami Oroszországban készült. A híres orosz tudósról, Lomonoszovról elnevezett hajó Csukcsföldre tart, és várhatóan év végén helyezik üzembe. A tragikus emlékek miatt radikális környezetvédők máris úszó Csernobilnak gúnyolják a hajót. Moszkva azonban azt várja, hogy bizonyítja majd kiválóságát, és megkezdődhet a sorozatgyártása.

  • Szombattól ötven napon át hivatalosan is megjelenhetnek az óriásplakátok, szórólapok, aláírásgyűjtő standok az utcákon. Az ellenzék a Nemzeti Együttműködés Rendszerét akarja lebontani, a Fidesz szerint viszont a választás tétje,  hogy a kormánnyal együttműködve tovább fejlődhetnek-e a magyarországi települések.

  • 100 milliárd forintnál nem kerülhet többe a Budapestre tervezett új sportcsarnok. A kormány egészen pontosan legfeljebb 101 és fél milliárd forintot ad a beruházásra. Első körben a legolcsóbb ajánlatot Mészáros Lőrinc és családja egyik cége tette, ők 116 milliárd forintért vállalnák a sportcsarnok megépítését. A Momentum szerint még így is túlárazzák a beruházást.

  • Személyesen kell az ügyfélszolgálatra vinni a rezsiutalványt azoknak, akik nem postai csekken fizetik a közüzemi díjakat - ez derül ki a kormányrendeletből. A Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken jelentette be, hogy a nyugdíjasok 9000 forint értékben kapnak utalványt. Ezt a posta kézbesíti, de aki 10 napon belül nem tudja átvenni, annak az Államkincstárhoz kell fordulnia. A DK mindezt túl bonyolultnak tartja, és szerintük sokkal több pénz járna a nyugdíjasoknak.

  • Orvoshiány miatt szűnt meg az ortopédiai szakrendelés a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Tömbjében az MSZP-s Korózs Lajos szerint. Az ellenzéki politikus egy betegtől tudja mindezt, az ügyben írásbeli kérdést nyújtott be a miniszternek. A tárcától az RTL Híradónak azt írták, a rendelést még júliusban áthelyezték a Szent János Kórházba, így a betegek ellátása biztosított.

  • Engedett a nemzetközi nyomásnak a brazil elnök, és elrendelte a hadsereg bevetését az amazóniai esőerdőt pusztító hatalmas tűz ellen. Közben az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország kormánya felszólította közvéleményt, hogy bojkottálja a brazil szóját és húst. Több országban tüntetések is kezdődtek a szélsőjobboldali brazil rezsim ellen.

  • Ellopott egy malacot és egy kutyát tett az ólba egy 21 éves fiatal a Hajdú-Bihar megyei Szerepen. Egy hete vitte el a jószágot, napokkal később pedig egy autót is elkötött a településen. Mindkétszer ugyanazt a családot lopta meg, ráadásul a rokonait. A tolvajt már letartóztatták.

Legnézettebb videók